️ A mai nap egy magyarellenes szavazással indul Brüsszelben

🤝👽 Perceken belül szavaz az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) a Sargentini 2.0 jelentésről, melyet a baloldali, zöldpárti francia Gwendoline-Delbos Corfield terjesztett elő. Ezzel a szavazással azt a célt próbálják elérni, hogy Magyarország ne jusson hozzá a neki járó uniós forrásokhoz. Mindezt egy háborús helyzetben, amikor a béke elérése lenne a cél, mégis, az Európai Parlament a nyílt társadalom erőivel karöltve azon munkálkodik, hogy éket verjen a tagállamok és az uniós intézmények közé. A hazánk elleni ideológiai hadjárat sokadik lépése jelenleg átlép minden határt, hiszen nemcsak Magyarország ellen folytat aknamunkát keményen, de az Európai Bizottsággal és az Európai Tanáccsal szemben is követelőző, szinte fenyegető hangnemet enged meg.

A szavazás eredménye felől nincs kétségünk, hiszen az Európai Parlament mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarországot lejárassa. De hogy ebben mely baloldali politikusok játszanak közre, hamarosan kiderül!

Baloldali Telex.hu: „Az Oroszország elleni hatodik szankciós csomaggal az unió lábon lőtte magát, és a korábban is drága energia így tovább drágulhat, ráadásul a gázellátás teljes egészében Putyin…

️Gyurcsány Ferenc a minap bejelentette: készen áll visszatérni a hatalomba.

A baloldal az elmúlt évek válságait a saját politikai céljainak elérésére próbálta felhasználni, ahelyett, hogy a magyar…

️ Minden soros EU elnökség képzőművészeti kiállítást szervez az Európai Parlamentben.
Így most cseh művészek alkotásait lehet megtekinteni. Íme a két kedvencem:

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média