🏳️‍ Drag könyv mellé ingyen pizza!

👶🏳️‍⚧️ PC szemléinkben sokszor olvashatnak arról, hogy sok nemzetközi vállalat próbálkozik a drag tematika népszerűsítésével, de rendszerint sikertelenül. Ezúttal a PizzaHut vétette el ugyanezt a hibát, amikor is drag queen könyveket ajánlott fel gyerekeknek egyik programjában. A gyorsétteremlánctól a "Camp Book It!” program keretében ingyenes pizzát kaptak volna azok a gyerekek, akik elolvassák ezeket a könyveket.

Elődjeihez hasonlóan a PizzaHut is sok támadást kapott, elsősorban Twitteren. Jack Posobiec, a Human Events Daily munkatársa így kommentálta az esetet: „Mindent elvesznek tőlünk.” Majd nem várt szócsata alakult ki a poszt alatt, ugyanis Arnold Schwarzenegger kabinetfőnöke a PizzaHut megmentésére sietett. Daniel Ketchell ezt válaszolta Posobiecnek: “Az olyan hülyék, mint akik a PizzaHut miatt elvesztik az eszüket, szeretik megmondani másoknak, hogy sírjanak többet.”

Találd meg a három különbséget!

A képen vízjogi helyszíni szemlét tart Császári Zsolt tűzoltó alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági osztályának kiemelt…

Immár tizedik alkalommal rendezik meg a pákozdi Katonai Emlékparkban az Emlékparki Nyár elnevezésű programsorozatot

Az ünnepélyes megnyitón részt vett Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium…

Egy remek felújítás fejeződött be ebben a székelyföldi kis faluban!

Kezdem azt érezni, hogy van egy beépített emberem a főbogármester úr sajtósai között egy ilyen képet felrakni... ráadásul mindezt önként és dalolva... ️🥰 biztos szeretik arrafelé is a Gelgőt…

Adjunk gázt másik országnak, ha baj van?

Változhat, hogy milyen feltételekkel segítik ki egymást az EU tagok gázzal, ha baj van.
👉 Egyre többen felvetik, hogy már most érdemes lenne felülvizsgálni az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média