Az ugye megvan kedves Vásárhelyi Mária, hogy ez a “szélhámos” volt a Jobbik nevű azóta “nemváltáson” átesett párt alelnöke és frakcióvezetője, amikor a belpesti értelmiség rájött, hogy nélkülük esélye…
👏 Tom Van Grieken, a szuverén Európa rajongója
A még csak 35 éves Tom van Grieken már most régre visszanyúló politikai karriert tudhat maga mögött. Tanulmányai befejeztével a Flamand Érdek (Vlaams Belang) ifjúsági tagozatának elnöke lett. 2014-ben Belgium valaha volt legfiatalabb pártvezetője vált belőle, amikor a Flamand Érdek elnökké választotta az akkor mindössze 28 éves politikust, aki azóta is betölti a pártvezetői széket. A 2019-es belga szövetségi parlamenti és regionális választásokon a jobboldali párt erős eredményt ért el, Flandria (és Belgium) második legnépszerűbb pártja lett. Így Van Grieken lett a Vlaams Belang első vezetője, akit a választási eredmény tükrében a belga király fogadott.
A politikus úgy véli, hogy az EU-ban nem abban vagyunk érdekeltek, hogy mindenki ugyanúgy gondolkodjon. Saját bevallása szerint a szabad és egyenlő nemzetállamokban és a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédben hisz.
Az ugye megvan kedves Vásárhelyi Mária, hogy ez a “szélhámos” volt a Jobbik nevű azóta “nemváltáson” átesett párt alelnöke és frakcióvezetője, amikor a belpesti értelmiség rájött, hogy nélkülük esélye…
Horvát barátaink most kicsit túltolták a biciklit! Részletek kommentben 👇👇
Na, ezért kell még vagy 3-4 szankció elvtársak! Azt a csúnya, gonosz étolajat még személyire se! Mondjátok, hogy ez a cél! Valamit mondjatok, mert az idióta brüsszeli döntések miatt hamarosan a…
Az Európa zárójelben című kötet megvásárolható a Terror Háza Múzeum webshopjában most 20% kedvezménnyel: https://webshop.terrorhaza.hu/hu/termek/europa-zarojelben/
👉Elfogultság nélkül állíthatjuk,…