Donald Trump kedvenc influenszere hazánkba látogat

Candace Owens minden kétséget kizáróan a legsikeresebb hölgy véleményvezér az interneten. Egy olyan fiatal feketebőrű generáció képviselője, melynek elege van az identitáspolitikából, az amerikai baloldal lenéző, lekezelő, jóemberkedő rasszizmusából, mely azt próbálja elhitetni a fiatal feketékkel, hogy automatikusan áldozatok, és az amerikai társadalom rendszerszinten törekszik az elnyomásukra.

Candace meggyőződéssel hisz abban, hogy minden ember sikere – bőrszíntől függetlenül – saját tehetségének és szorgalmának függvénye. Szerinte az újbaloldal azáltal, hogy a társadalmat elnyomókra és elnyomottakra osztja, gátolja az egyéni tehetség kibontakozását és értelmetlenné teszi a szorgalmat. Candace és férje, a Parler nevet viselő konzervatív microblog vezérigazgatója, akik második közös gyermekük megszületését várják.

Fiatal anyukaként Candace első számú témái közé lépett elő a gyermekvédelem. Nagy aggodalommal figyeli az amerikai – és globális – baloldal azon kísérleteit, hogy megfertőzzék a gyermekek tudatát a genderideológiával már egészen fiatal koruktól kezdve. Erről minden bizonnyal Budapesten is beszélni fog, hiszen elfogadta az Alapjogokért Központ meghívását és ott lesz a CPAC Hungary-n.

Szókimondóságával, hatásos kommunikációjával Candace még Donald Trump figyelmét is felkeltette, aki azt mondta róla: "nagy hatással van az országunk politikájára. A nagyon okos 'gondolkodók' egyre bővülő csoportját képviseli, és csodálatos látni és hallani a párbeszédet, ami folyik... olyan jó az hazánknak!"

Száz nappal a tisztavatás előtt a Ludovika Fesztivál – Száznapos Ünnepségén köszöntötték a végzős tisztihallgatókat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campuszán.

A megnyitón beszédet mondott…

Játék!

Fibi János tizenegy éve hivatásos tűzoltó.

Az elhivatott törzsőrmester a fotórészleteken ugyan komolyan néz, ám mindenki tudja, hogy ő a nyíregyházi ’A’ szolgálati csoport egyik legvidámabb…

Majusi programjaink
10-e kedd
Dörner György

13-a péntek
Drábik János:
Ikertornyok lerombolásától a dollár bukásáig.

14-e szombat
Nógrádi György
Talleyrand című vadonatúj könyvének bemutatója a Polgári…

Én nem tudom ezt tovább magamban tartani, ne haragudjatok!

A baloldal azzal veri a nyálát, hogy Orbán Viktor lánya is elhagyta az országot. Na de mi lehet az igazság?

Miközben a Jobbikban itt ez az…

Kezdődik a visítás az autópálya koncesszió miatt.

Halmai Katalin a Népszava függetlenobjektív brüsszeli tudósítója Twitteren sírta el bánatát miszerint MAGYAR céghez került az autópályák fenttartása…

AZ AMAZON FIZET AZ ALKALMAZOTTAKNAK AZ ABORTUSZÉRT

Persze hogy kicsenhetnek 4000 $-t a terhes női alkalmazottaknak az abortuszért. Még mindig olcsóbb mint felvenni meg betanitani mást, nem beszelve a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média