Az uniós politikusok választás óta tett nyilatkozatait hallgatva furcsa érzés kerítheti hatalmába a demokratikus elkötelezettségű európai polgárt. A megnyilatkozásokból kihallható, hogy Brüsszelben megkezdődött a demokratikus keretek között kifejezett választópolgári akarat relativizálása. Úgy tűnik, egy olyan Európába érkezünk, ahol lesz „jó” és „rossz” demokratikus döntés. Azt pedig, hogy mi számít jónak és rossznak, Brüsszel szívesen eldönti például a jogállamiságinak hívott kritériumrendszer alkalmazásával. Ennek az útnak a végén kiderülhet, hogy brüsszeli értelmezésben a jogállamiság még a demokráciánál, a választópolgárok akaratánál is fontosabb – Kovács Attila, EU-s projektvezetőnk legújabb írása a Mandinerben.

[Z]elenszkij egyik okostojása szerint, a névről lemaradtam, Németország Ukrajna adósa a II. világháborúban nyújtott segítségért, támogatásért.
A végén kiderül, hogy Hitler jó ember volt, a II.…

Most éppen Orbán Viktor szövetségese áll nyerésre!

Vasárnap választ új parlamentet Szlovénia. A legújabb mérés szerint átvette a vezetést Janez Jansa kormányfő pártja. Az SDS 29,4, míg a baloldali…

A Hírtv a hírszolgáltatás csúcsán:

Az Azovstal acélmű épületei leomlottak, civilek rekedtek a föld alatt

Civilek (érted? ci-vi-lek...) rekedtek a föld alatt. A PIT 404-ben? Vagy hol?

De most komolyan,…

Késleltetett sikerű, most éppen momentumos Áki, újabb hazugsága bukott meg..😀😂
(Áki amelyik pártba belépett azt vagy elárulta, vagy megbukott! Ezért bizakodó vagyok.. 😎)

A szélsőségesen liberális…
Fessünk egy működő ellenzéket
Aki nem ismerné a műfajt, nyugodtan keressen rá a világhírű Bob Ross nevére :D

Discord: https://discord.gg/YebwV7aAyU
Instagram: https://www.instagram.com/the_fair_right/

#bobross #festés #választás
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média