️A tét még sosem volt ilyen nagy: háború vagy béke, építkezés vagy rombolás, előre vagy hátra. Ne kockáztassunk! Ha most visszatérne a Gyurcsány vezette baloldal, akkor minden veszélybe kerülne, ami fontos számunkra.

Április 3. - Magyarországon előre megy, nem hátra!

Ebből az összegzésből is jól látható, hogy Gátér olyan település, amely él a lehetőségekkel, és közös munkánk nyomán azon dolgozunk, hogy folyamatosan fejlődjenek a helyi közösségek, intézmények,…

Minden magyar számára garantálnunk kell a biztonságot. A kistelepüléseken pedig jobb körülményeket és több szolgáltatást kell biztosítani, hogy megérje a szülőföldön maradni. Azt kértem az…

Komoly sikert ért el a miniszterelnök Brüsszelben: a hazánknak jogosan járó uniós forrásokon túl Magyarország további 300 millió eurót kap az Ukrajnából érkező menekültek ellátása kapcsán.

️ A Hungary Helps Program keretében,
a magyar kormány támogatásával és
🤝 karitatív partnereinkkel együttműködésben
indítunk útnak újabb és újabb segélyszállítmányokat az ukrajnai háború áldozatainak…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média