A német történész és politológus, Tilo Schabert a Boston Politics - a kreatív hatalomgyakorlás művészete megírásával Machiavellihez hasonlóan a politikai gondolkodás szempontjából új paradigma lefektetésére vállalkozott – feltárásában nem feledve azt a szempontot, hogy a közösségi döntéshozatal szervezésének mindig a jóra szükséges irányulnia. Teszi mindezt precizitással, illetve a részletek és a bostoni városháza aprónak tűnő, ámde a politikára annál nagyobb hatást gyakorló rezdüléseinek bemutatásával és elemzésével.

Az ikonikus kötet, mely az MCC Press és az Alapjogokért Központ gondozásában jelent meg, már kapható a könyvesboltokban!

Ámulnak-bámulnak a baloldalon is Márki-Zay Péter ámokfutása láttán, aki ezúttal engem hivott fel telefonon amiatt, mert szerinte a baloldali Telex is hazudik. Nincsen ennél fontosabb dolga 2 héttel a…

Hajlamosak vagyunk azt hinni -és Valóság nevű nagybátyánk ezt támasztja alá szinte naponta-, hogy nyugaton lassan mindenki teljesen meghülyült. Éppen ezért esik különösen jól egy-egy ilyen beszéd.…

Ma ünnepli születésnapját Deák Dániel barátom! 👏
Jó, hogy vagy és megmutatod, mi is az a profizmus és a fáradhatatlanság! Sokak előtt példaképként állsz, köztük előttem is. Így tovább, nincs megállás…

Pénzért mindent: a balos Pulai András Publicus Intézetének sikerült lemérnie, hogy az emberek többsége kormányváltást akar...
Oké.

️ RÉSZLETEK KOMMENTBEN

️ Márki-Zay Péter most azokat fenyegeti, akik elmondják róla az igazat

Gyurcsány jelöltje azt állítja, sosem mondott olyat, hogy fegyvereket és magyar katonákat küldene Ukrajnába, ezért feljelentést…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média