A liberális média (tematizáló hatalom) elit miközben saját magát ünnepli egyben végérvényesen lerántja a leplet a “veszélyben a sajtószabadság” narratíváról.
Íme az elnyomottak, a megszomorítottak!
️
Ti…

️ Nem akart rendőri segítséget hívni az áldozat, mert támadója fekete volt
A politikai korrektség és a progresszió netovábbja történt meg az amerikai Sanford városában. Egy 21 éves nő azért hezitált rendőrt hívni támadójára, mert az elkövető fekete volt.
Az eset október 11-én történt, amikor az afroamerikai Jeffrey Miller Jr. bement egy Circle K nevű vegyesboltba, ahol bemászott a pult mögé, majd ütni kezdte, és földre teperte az eladónőt. A rendőrök azt állítják, hogy miután a nő a földön feküdt, Miller megpróbálta megerőszakolni. Amikor az egyenruhások megérkeztek az üzletbe, a gyanúsított megpróbálta berángatni a nőt a hátsó irodába. A rendőröknek sikerült letartóztatniuk Millert, és vádat emeltek ellene emberrablás, súlyos testi sértés és nemi erőszak kísérlete vádjával.

Az áldozat mindezek ellenére azt mondta, hogy hezitált kihívni a rendőrséget, mert a férfi fekete volt.
A liberális média (tematizáló hatalom) elit miközben saját magát ünnepli egyben végérvényesen lerántja a leplet a “veszélyben a sajtószabadság” narratíváról.
Íme az elnyomottak, a megszomorítottak!
️
Ti…
️ mikor még verhofstadt voldemorttal parolázott
️ “A maradékot érzékeny lelkű, tisztességes hazafias demokraták alkotják,
_megszámlálhatatlan_ mennyiségű pártot alkotva.”
️ feri üzent, hogy leépítésekre készül a baloldalon.
🥹 te jó ég, lebuktattak minket!
kész, vége, a reddites galeri megfejtette, hogy szerintem a zorbánnak van igaza.
próbáltam itt leplezni, meg mismásolni, de a pénztáros-csoport trolljait nem lehet…
“A kedvesség az a határozott és állandó szándék, hogy a jót tegyük mindig és mindenkivel, még azokkal is, akik nem szeretnek bennünket.”(Ferenc pápa)
Ma van a kedvesség világnapja. Alapvetően minden…
Feldühítettük, értik? :)
️Az, hogy ők 2 éve ellopták a pénzünket, az rendben van...
Feldühítette? Valóban? Szerintünk a korrupt…
Nem tudom mi ez a bocsánatkérési hullám.
Nekem nincs miért. Nap mint nap gyaláznak, sértegetnek, zaklatják szeretteink, vájkálnak az életünkben. Szónokaik izléstelenül sértegetnek. Hát persze, hogy…