Szánthó Miklós: "Elnézve az egyharmadot, nem csodálkozom a kétharmadon"

"A történelemnek nem lett vége, ehelyett a történelem végéről szőtt ábrándoknak lett csúfos vége, ezért a történelem továbbfolyásával a civilizációnkért és annak jövőjéért folytatott küzdelem sem fog a jövőben alábbhagyni" - mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, a Közép Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumi tagja a II. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón Visegrádon. Szánthó szerint a történelemben egyáltalán nem példa nélküli médiaharcról beszélni. Jelenleg háborús időket élünk, és több színterén is csaták zajlanak: háború van a szomszédságunkban, súlyos ellentétek a geopolitikai mezőben, harc folyik az energiahordozókért és a médianyilvánosság csataterein is - fogalmazott a Központ vezetője, aki szerint a magyarországi baloldal önsorsrontásának is szerepe van a jobboldal sikerében.

🏳️‍ "Nyugaton geopolitikában, valamint a nyilvánosságban, a populáris kultúra szférájában két megközelítés ütközik: a magát idealistának hirdető progresszió feszül neki a valóságot előtérbe helyező józan észnek. És jelenleg úgy áll a dolog, hogy globálisan a liberális megközelítés van messze túlsúlyban" - fejtette ki Szánthó.

️ De - folytatta - e liberális megközelítés három csellel doppingolja magát, hogy helyzeti előnyét megerősítse: egyfelől bevetik a "semlegesség cselét". A liberális fősodor dogmaként szajkózza ugyanis, hogy a társadalmi és közéletre vonatkozó megközelítések akkor "kiegyensúlyozottak", "függetlenek" és "objektívek", ha azok mindenben fenntartás nélkül az aktuális liberális fősodor véleményéhez igazodnak. A másik csel az Alapjogokért Központ vezetője szerint a "fake news" csel, vagyis a más véleményen lévők "hírhamisítónak, propagandistának" történő bélyegzése. Szánthó szerint a harmadik csel a "vádaskodás csele", tudniillik hogy aki nem osztja a liberális demokrácia kánonját, az nem is lehet demokrata.

Azonban mára Szánthó szerint Magyarország e tekintetben is lokális kivétel lett a globális trendek alól, ahol valamennyi vélemény szabadon megjelenhet és terjedhet. "Pedig nem innen indultunk", mert a rendszerváltoztatást követően a hálózati tőkét a társadalom minden szférájába, így a médiába is átkonvertálta a posztkommunusta oldal. Majdnem kizárólagosan uralták a magyar nyilvánosságot, de ezen pozíciójuk
mára megrendült: "ez nem valamiféle jobboldali térfoglalás tehát, hanem a posztkommunista struktúrák leépítése".

Szánthó szerint a politikai testtartások is nagyon felcserélődtek az utóbbi időkben. Míg korábban a baloldal küzdött az általános választójogért, ma gyakorlatilag tagadja a népszuverenitást, mélységesen lenézi az embereket, megveti a választókat, egyfajta posztmodern elitizmus jellemző rájuk; és populistának minősítik, aki az emberekhez akar szólni - mondta Szánthó.

Korábban akik a nők jogaiért küzdöttek, ma azt mondják, nincs is olyan, hogy "nő"; a szólásszabadság harcosaiból pedig a legelvakultabb cenzorok és szellemi viceházmesterek lettek. A vélemények sokszínűségét hirdető "internet-bajnokokból" a korlátozás nagymestereivé, pacifista békegalambból militarista héjják lettek - mutatott rá Szánthó. Mindeközben a konzervatív oldal lett a józan ész, az átlagos, nyugodt, folyamatos érzékenyítő forradalmaktól mentes életet élni kívánók, a szólásszabadság és a béke képviselője - húzta alá a főigazgató.

👏💪 Magyarország kapcsán mindezen felül még azért is frusztráltak a globalizmus szószólói, mert itt politikailag sikeres is a megszerveződő konzervatív, patrióta jobboldal. Ez egyfelől önérdem - mondta a főigazgató -, másfelől a hazai baloldal önsorsrontásának is köszönhető. "Elnézve az egyharmadot, nem csodálkozom a kétharmadon" - szúrt oda Szánthó az ellenzéknek.

️ "A történelem vége helyett a történelem végéről szőtt ábrándoknak van vége, a történelem folytatódik, a liberális hegemóniára irányuló törekvések a civilizációnkban erősek, ezért tovább kell építkeznünk" - fogalmazott Szánthó, aki aláhúzta: "rá kell tudnunk mutatni, hogy a posztmodern liberalizmus valójában egy totalitárius ideológia, mert van egy képe arról, hogyan is kellene - szerintük - működnie a világnak, és ha erre valaki nemet mond, azt meg akarja semmisíteni."

Ehhez a harchoz tudatosítanunk kell magunkban, hogy jó célokért, Istenért, hazáért, családért küzdünk; sőt, a mi céljaink a jó célok, a mi újságírónk a jó újságírók. Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség" - zárta beszédét Szánthó Miklós.

Gondoljunk bele 1 pillanatra
Sokan törtek ilyen-olyan pálcákat a gyorskorizó Liu testvérek felett az országváltás miatt. Bevallom először én is.
Aztán eszembe jutott, vajon mi, akik így gondoltuk, akkor…

Mindig amikor ilyet látok, az jut eszembe, hogy olyanok írják, akik még ma is gyarmatokat tartanak, csak éppen úgy, hogy ma már fullba nyomják és mindent kibányásznak, lehalásznak, levadásznak, amit…

MINDENSZARIZMUS

F.O.S: Nyugdíjprémium
"Nehogy örülni merjél valaminek! EZ IS ROSSZ! Nem is annyi. Jó, nem mindenkinek de valakinek. Megmutatjuk ebben mi a rossz. OOOOrbán"

A Telex.hu meg az Ő népe

Merjetek kicsik lenni. Ha magyar akkor azt le kell sajnálni.
Ócska rossz prolik vagytok, se többek, sem kevesebbek, akkor is ha azt képzelitek magatokról, hogy nem...

🖕De azért…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média