️A MAGYAROK DÖNTŐ TÖBBSÉGE A GYERMEKVÉDELEM PÁRTJÁN ÁLL A GENDERIDEOLÓGIÁVAL SZEMBEN🏳️‍

A felnőtt magyar lakosság túlnyomó többsége, 84 százaléka korlátozná a szexuális tartalmak bemutatását a 18 év alattiak számára a médiafelületeken, 78 százalékuk pedig megtiltaná a körükben a nemük átalakításához vezető kezelések propagálását is. A magyarok háromnegyede nem tenné elérhetővé a kiskorú gyermekek számára azokat a médiatartalmakat, amelyek a születési nem megváltoztathatóságát népszerűsítik, de ugyanennyien tiltanák meg azt is, hogy köznevelési intézményekben a szülő hozzájárulása nélkül kiskorú gyermekeknek szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak – derül ki az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatásából, amely a jövő tavaszi gyermekvédelmi népszavazás témáit járta körül.

Az országosan reprezentatív felmérés adatai alapján 100-ból 75 megkérdezett egyetértett azzal, hogy korlátok közé kell szorítani azokat a médiatartalmakat, amelyek a születési nem módosításának lehetőségét mutatják be. A válaszadók közül kevesen, 17 százaléknyian mondták azt, hogy nem értenek egyet ezeknek a tartalmaknak a korlátok közé szorításával a kiskorúak esetében sem.

Szintén a felnőtt magyarok háromnegyede (75 százalék) helyezkedett arra az álláspontra, hogy a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást ne lehessen tartani kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben, és mindössze 18 százalékuk gondolkozott ezzel ellentétesen.

Tízből közel nyolcan (78 százalék) egyetértettek abban is, hogy a születési nem átalakításához vezető kezelések népszerűsítését a kiskorúak körében meg kell tiltani, és mindössze tízből egy válaszadó (13 százalék) mondta azt, hogy nem tiltaná meg ezeknek a propagálását a 18 év alattiak körében.

A legnagyobb mértékű konszenzus abban alakult ki a magyarok között, hogy a szexuális tartalmak elérhetőségét korlátozni lehessen. A megkérdezettek 84 százaléka egyetértett ebben a tekintetben a kormánypártok álláspontjával, miszerint a 18 év alattiak számára elérhető médiafelületeken korlátozni kell a szexuális tartalmak bemutatását.

️Az országosan reprezentatív kutatás adataiból kiderül, hogy 2021. december elején a választókorú magyar lakosság háromnegyede – hatmillió fő – egyetért a kormánypártok által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazás legfontosabb kérdéseivel, ami annak köszönhető, hogy még a kormányfővel kritikusok többsége is osztja a gyermekvédelem kapcsán a jobboldal álláspontját. Intő jel lehet ez a magyarországi baloldal számára, amely a népszavazást ostobaságnak titulálta, és a referendum bojkottálására készül. Jövő tavasszal ugyanis Magyarország lesz az első olyan állam Európában, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket a gyermekvédelemmel szemben egyre erősödő genderlobbiról.

😎Ezt figyeld!

😂A Lenin-mauzóleum újra linóleumozása..
👇👇👇👇👇
🤔Csináljanak egyszerre többet, és akkor nem kell minden héten...!
😀No és amúgy, hogy fogják hívni a kis jövevényt? 😜…

Huszonnyolc egység nyolcvankét tűzoltója oltotta el a lángokat a XVIII. kerületben

Egy faipari telephely egyik, mintegy négyezer négyzetméteres épületében, körülbelül százötven négyzetméteren…

Én elnevezném Dinoszauruszok Konglomerátumának. Az pont DK. Legalább eggyel kevesebb nevet kell megjegyezni, és így talán még szavazatot is kapnak, Márki meg örül, mert pártnévben is hasonlíthat a…

Meghívó!

Az “Áldott Karácsonyt!” című évzáró Civil Akadémiára
Vendégünk: Böjte Csaba OFM ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke
Időpontja: 2021. december 15. 17:30.
Helyszíne: Szent…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média