Tibor Navracsics, the regional…
️ Amerikai félidős választások: Nekifeszül-e a piros elefánt a kék szamárnak?
Az Alapjogokért Központ szervezésében kerekasztal-beszélgetésen spanyol konzervatív, amerikai republikánus és magyar szakértők arra keresték a választ, mi változhat az Egyesült Államokban és annak politikájában a keddi félidős választásokat követően. A köszöntőt Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, míg az értékelő megnyitót Nacsa Lőrinc, KDNP-s országgyűlési képviselő tartotta meg. A kerekasztal tagjai pedig Simon Hankinson, a The Heritage Foundation nemzetbiztonsági szakértője, Juan Angel Soto Gómez, a Fundación Disenso nemzetközi igazgatója, valamint a Központ részéről Koskovics Zoltán voltak.
Köszöntőjében Szánthó Miklós elmondta, hogy bárhogyan is alakulnak az eredmények, az amerikai jobboldalt sokkal több köti össze a magyar jobboldallal, mint ami esetleg elválasztana bennünket egymástól. Értékeink, mint az "Isten, haza, család" hármasa megkérdőjelezhetetlenek.
Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott, gyakorló politikusként elkerülné az elemezgetést, de leszögezte: a magyar jobboldal a nemzeti érdek felől tekint a kapcsolatépítésekre, és ennek megfelelően Magyarország érdeke az, hogy az Egyesült Államokkal meglévő kiváló gazdasági és katonai együttműködés mellett a politikai együttműködés is arra a szintre emelkedjen vissza, mint Donald Trump elnökségének idején, "amikor ezek a kapcsolatok csúcson voltak".
A kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők azt a kérdést járták körbe, vajon mi változhat a félidős választások után. A résztvevők egyetértettek abban, a Biden-adminisztráció egyértelműen sárga lapot kapott a választóktól.
Juan Angel Soto Gómez, a Fundación Disenso nemzetközi igazgatója az amerikai latinókról elmondta, egyértelmű a tendencia, választásról-választásra növekszik közöttük a republikánus jelöltekre szavazó választópolgárok aránya.
Simon Hankinson, a The Heritage Foundation nemzetbiztonsági szakértője szerint a következő évek fontos kérdése lesz, fontos kérdése marad a határvédelem, és ebben a magyar és az amerikai jobboldal között egyetértés van.
Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője a beszélgteésen aláhúzta: a republikánus politikusok egyértelmű üzenetet kaptak a választóiktól, hogy nem tűrik tovább az ultraprogresszív, woke-nak is ismert ideológia térnyerését az USA-ban.
Tibor Navracsics, the regional…
Azért az durva, hogy a nem létező Soros György a Demokraták legnagyobb támogatója
Kíváncsi lennék, ha Magyarországon fogyna el a szavazólap valahol egy választáson, akkor abból mekkora hiszti lenne a baloldalon!
FRISS: Szombatig biztosan nem dől el, hogy a republikánusoknak vagy a demokratáknak lesz-e többsége a szenátusban, de akár decemberig is várni kell rá. A képviselőházban már minden bizonnyal meglesz a…
Kíváncsi vagy, milyen az információbiztonsági felkészültséged? Mi is!
Töltsd ki az alábbi pár perces kérdőívet, és kiderül - plusz nekünk is segítesz:
https://ec.europa.eu/eusurvey/runner/NKI_…
Egy kimutatás szerint a milliárdos spekuláns átszámítva több mint 50 milliárd forintot adományozott a Demokrata Pártnak!

Newsweek:
Soros György
️51 milliárd…
Bevándorlók lelőttek egy Bolgár rendőrt! Már fegyverrel érkeznek. Hiszen a háború miatt rengeteg a fegyver a feketepiacon!
érdekes megfigyelni, hogy lett florida csatatérállamból már-már republikánus fellegvár.
️ Ron DeSantislegutóbb 1 százalék körüli eredménykülönbséggel lett kormányzó, most 20 százalékot vert a…
Telex
Miért nem tanárbérekre költötték a Nemzeti Konzultációs pénzeket?