A relativizmus diktatúrája olyan, mint a mitológiai hidra, amelynek még a lábnyoma is mérgező

A balliberálisok alattomos módszerét az "Embertelen jogok" c. könyv ajánlójában fejtette ki Szánthó Miklós, igazgatónk:

🏳️‍ A nemzetközi szervezetek dokumentumaiban egyszer csak elkezdenek megjelenni ideológiai töltetű fogalmak, az emberi jogi szervezetek, bíróságok pedig elkezdik a szövegtől és céljától eltérő tartalmakkal értelmezni az emberi jogokat.

👨🔄👩‍🦰 Így lesz a férfiból és nőből gender, a családból pedig minden alternatív, kommunisztikus együttélési formát átfogó valami.

Bajnai totálisan ostobának tartja az embereket!

Bajnai Gordon bukott baloldali kormányfő egy interjúban elmondta, hogy kár volt részt vennie azon a találkozón, amelyen tanácsát kérték befektetési…

ÉLŐ: Mozgásban, Felnyitni Kínát – Világok harca Kelet-Ázsiában

ÉLŐ: Mozgásban, Felnyitni Kínát – Világok harca Kelet-Ázsiában

Lemondana Magyarország önrendelkezési jogáról Márki-Zay Péter. A baloldal miniszterelnök-jelöltje – mondhatni, hogy szokás szerint – egy külföldi interjúval buktatta le magát. A BBC Hard Talk című…

Az Egyiptomi Védelmi Kiállításra (EDEX 2021) látogatott Kairóba Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média