Az Egyesült Államokban lebontják a rasszista autópályákat

Pete Buttigieg, az Egyesült Államok közlekedési minisztere bejelentette, hogy egymilliárd dollárt (körülbelül 320 milliárd forint) különítettek el „az ország úthálózatába épített rasszizmus lebontására” – számolt be az Independent.

🏳️‍ A miniszter – aki a legnagyobb válság okozta áruhiány közepén egy hónapos szülési szabadságra ment férjével – a Kongresszus előtt kifejtette, hogy a fajgyűlölet sok helyen „fizikailag is beépült a közlekedésbe”. Elmondása szerint mindezt az is bizonyítja, hogy vannak olyan autópályák és felüljárók, melyek olyan nyomvonalon épültek, melyek kettéválasztják a fekete és fehér lakosságot. Konkrét példaként a New York államban futó 81-es autópályát említette, ami a Syracuse város feketék lakta negyedén felüljáróként fut át.

️ Buttigieg többször is hangsúlyozta, hogy a helyi közösség véleménye alapján építik újjá az utakat, arról azonban nem nyilatkozott, hogy mit szólnak a lakosok ahhoz, hogy mostantól felüljáró helyett majd utcáikon fog áthaladni az autópálya forgalma.

Bolond lyukból rovatunk egyik kiemelt érdekességét hoztuk ma el kedves Olvasóinknak. A teljes szemle a következő linken olvasható: http://alapjogokert.hu/2021/11/18/bolond-lyukbol-2021-38/

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média