🏳️‍ Folytatódik a genderőrület?!

Amikor a szankciós felárat minden európai polgár megfizeti, a LIBE bizottság azt követeli, legyen olcsóbb a nemváltoztató műtét. Nagy szerencse, hogy találtak maguknak újabb gumicsontot Magyarország kipécézése után.

🏳️‍⚧️ 2018-ban az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO megerősítette, hogy a transzneműség nem betegség, így az összes transzneműséggel kapcsolatos kategóriát törölték a Mentális és Viselkedési Zavarok fejezetből. Később, 2019-ben a WHO újabb lépést tett a genderőrület irányába, és levette a betegségek listájáról a nemi identitászavart, így az állapotot már a szexuális egészség fejezetben, nem pedig a mentális betegségek között listázzák nemi összeférhetetlenség, nemi inkompatibilitás néven.

2021-ben az Európai Parlament az LMBT-emberek „szabadságzónájává” nyilvánította az Európai Unió egész területét. Szintén ebben az évben az Európa Parlament úgy döntött, hogy a férfiak is szülhetnek. Ezt a döntést örömmel fogadta a Gyurcsány-párt, a Momentum és az MSZP utolsó megmaradt európai parlamenti képviselője, Ujhelyi István is, aki szerint a transznemű férfiak teherbe eshetnek és szülhetnek.

🏳️‍ A genderideológiák tagállamokra erőltetése azonban itt még nem állt meg, alig egy hete az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottsága (ENVI), valamint az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) tartott közös nyilvános meghallgatást „A transznemű és nonbináris identitások kikerülése a betegségek felsorolásából” címmel. Az eszmecsere kiemelt célja, hogy az orvosi szempontokat, az egészségügyi kérdéseket teljesen elválasszák az emberek nemi identitásának meghatározásától.
A Transznemű Egészségért Európai Szakmai Szervezet (EPATH) nevében felszólaló Iva Žegura kifejezte a szervezet azon kérését az egészségügyben dolgozók felé, hogy ismerjék el a nemek sokszínűségét, és a nonbináris identitást. Marc Angel, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége az Európai Parlamentben képviselőcsoport tagja támogatta a nemátalakító műtétek lehetőségének minél szélesebb körben, minden tagállamban történő lehetővé tételét. Kim van Sparrentak a Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoport tagja szerint tenni kell azért, hogy ne kelljen éveket várni, valamint ne kerüljön egy vagyonba a transzneműek egészségügyi ellátása. A pubertásblokkolók használata mellett is többen érveltek, amely szerintük segíthet a transzneműeknek a nehéz döntések átgondolt meghozatalában.

️🏳️‍ Brüsszel tehát továbbra is arra törekszik, hogy felülírja azokat a biológiai szabályokat és régóta fennálló kulturális előfeltevéseket, amelyek meghatározzák, mit jelent nőnek, illetve mit jelent férfinak lenni. A transzneműség és a nem bináris identitás elfogadása, normalizálása a biológiai nemek közötti határok elmosásával egyenlő. A realitásoktól elrugaszkodott önazonosságok támogatása, a transzneműség és a nem bináris identitás hivatalos elfogadása nem erősíti a személyiség szabad kibontakoztatását, sőt, összezavarja és káros hatással van a fejlődésben lévő gyermekekre.

🏳️‍⚧️ Nem engedhetünk az erőszakos genderideológiai zsarolásnak, amellyel a társadalom alappilléreit próbálják megrendíteni, és amely súlyosan fenyegeti a gyermekeink egészséges fejlődését. Jelenleg ugyanis abba az irányba haladunk, hogy a transznemű identitás az összes többi identitást leértékeli, a médiában a bináris kifejezés lassan már szitokszóvá válik, és miközben a transzneműek állampolgári jogait védelmezik, csökkentenék az ezzel szemben állók jogait.

👩‍🦰🧔‍️ Magyarországon a józan ész és az Alaptörvény alapján az anya nő, az apa férfi, ezért nem azonosulunk ezekkel a szélsőségesen destruktív nézetekkel, és elítéljük a szélsőséges ideológiákat, köztük a genderideológiát és a biológiai nemek lerombolását.

Az EU és a NATO lassan 1 hónapja nem tudják, kik és hogy robbantották fel a két legnagyobb európai gázvezetékét alig pár kilóméterre az európai partokról.

Béke lenne a legfontosabb, de amíg Biden vezeti Amerikát arra esély sincs!

Ezt a viccet Putyin mesélte a napokban egy fórumon.
Német kisfiú kérdezi az apukáját.
-Apa, miért van itthon ilyen hideg?
-Azért, mert Oroszország megtámadta ukrajnát és mi ezért szankciókat vetettünk ki…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média