2021. május 9-én indult és jövő év április végéig tart az Európa Jövőjéről Szóló Konferencia. A vitasorozat keretében az európai polgárok kifejthetik véleményüket az Európai Unió jövőjéről, az Unió előtt álló kihívásokról, az uniós intézmények és a tagállamok jövőbeni szerepéről.

A Konferencia részét képezi az európai polgárok aktív részvételével zajló Európai Polgári Vitacsoportok megszervezése is.

Az Alapjogokért Központ az elmúlt hetekben két nemzeti vitacsoportnak is a házigazdája volt. 2021. október 9-én „Európai uniós értékek és jogok: jogállamiság, demokrácia, biztonság és szubszidiaritás - a szuverenitás, a kereszténydemokrácia, valamint a tagállami-intézményi hatáskörök tükrében” témában, november 12-én pedig „A politikai akaratképzés kiszervezése a demokratikus intézményekből az NGO-k részére - Fókuszban: a gender-ideológia” címmel tartott vitacsoportot a Központ.

Az Alapjogokért Központ workshopján a Központ munkatársai beszámolnak a két nemzeti polgári vitacsoportról, ismertetik a résztvevők által megfogalmazott főbb véleményeket, javaslatokat, egyben értékelik az Európa jövőjéről szóló konferencia eddigi fél évének főbb tanulságait, tapasztalatait.

Elemzésünk 👉: https://alapjogokert.hu/2021/11/18/felidejehez-erkezett-az-europa-jovojerol-szolo-konferenciasorozat/

Szeretettel meghívok mindenkit november 17 - december 03-ig látogatható "100 éves Vitézi Rend" vándorkiállításunkra, mely B U D A P E S T E N most előszőr látható.

A vitézi rend élettörténetét bemutató…

A 444 meg társaik már óvatosan elkezdték felkészíteni az embereket, mi lenne itt, ha kormányváltáska következne 2022-ben: az a kormány majd Jót Akar️, csak sajnos nem lesz erre mozgástere, nem…

Jövő év január 1-jétől a 25 év alatti munkavállalóknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, ami azt jelenti, hogy több pénzt fognak hazavinni, a nettó jövedelmük emelkedni fog - mondta…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média