Tartsuk alacsonyan a számlákat – de milyen áron?

Újabb szócséplés folyt az Európai Parlament keddi plenáris ülésén, ezúttal az Ukrajnában zajló háború társadalmi és gazdasági hatásairól, és egy extraprofitadó-javaslatról szólt a vita. A brüsszeli képviselők ismét csak üres szavakat pufogtattak a hozzá a válságkezelésről, valódi megoldási javaslatok azonban továbbra sem hangzottak el.

Egyes felszólalók, kihasználva a helyzetet, ismét a föderális Európa mellett érveltek. Közéjük tartozott például Pedro Marques, aki szerint a válságra "több Európa" lenne a megoldás, és a forrásainkat közösen kellene használnunk. Többen sürgették a közös energiabeszerzés bevezetését is, azonban mások mellett a magyar kormány sem támogatja a nemzeti hatáskörök elvételét vagy csökkentését az energiapolitika terén. A magyar kormány nemzeti hatáskörben meghozott intézkedései ugyanis működnek, a magyar érdekérvényesítés sikeres és hazánk ellátása továbbra is biztosított: idehaza lesz elég gáz és villamosenergia mind a polgári felhasználás, mind az ipari igények tekintetében.

🪙 Éppen ezért nem szabad átengedni az irányítást az energiabiztonság kérdésében Brüsszelnek, hiszen már a migrációs és a koronavírus-válság esetében is láthattuk, hogy Brüsszelben nem teljesítenek jól a válságkezelésben és az elhibázott szankciós politika súlyos is következményekkel járt, ennek következtében pedig a gáz- és áramárak is az egekbe emelkedtek, ahogyan az infláció is.

Gyürk András kiválóan képviselte a magyar családok érdekeit. A szemellenzős, álomvilágban élő, a relativitásoktól elrugaszkodott politikusokkal szemben, akik a közös beszerzés mellett érveltek, Gyürk András, a Fidesz EP-delegációvezetője az észszerűség talaján maradt.

Felszólalásában elmondta, hogy „Európa súlyos válságba jutott, az ok pedig egyértelmű: a háború és az arra adott elhibázott válasz, vagyis a rosszul megalkotott szankciós politika. Ezért elviselhetetlenek ma az energiaárak. A megoldás a szankciók újragondolása, mert az energiaellátás fizikai és nem ideológiai kérdés. Nem kockáztathatjuk Európa energiabiztonságát, nem sodorhatjuk veszélybe a munkahelyeket. Olyan politikát kell folytatni, ami bírja az emberek támogatását. Ezt a célt szolgálja például a szankciókról szóló magyarországi nemzeti konzultáció. Az egyre súlyosbodó válságból ugyanis csak széles tagállami és társadalmi támogatottsággal tudunk kilábalni.”

️ Gyürk András hangsúlyozta továbbá az uniós források jelentőségét is, és elfogadhatatlannak minősítette, hogy ebben a helyzetben Brüsszel 600 milliárd eurónyi forrást tart vissza, ezért sürgette, hogy minden tagállam azonnal kapja meg a neki járó forrásokat, hogy azok a lehető leggyorsabban eljussanak a polgárokhoz.

Az Alapjogokért Központ üdvözli, hogy nem csupán a szankciópárti baloldal hallatja a hangját, és vannak politikusok az Európai Parlamentben, akik küzdenek a magyar érdekekért és valódi megoldásokat sürgetnek. Sajnos az európai baloldal az európai emberek megkérdezése nélkül, és az európai emberek érdekeivel szemben, de továbbra is az elhibázott szankciók politikáját erőlteti, ezek pedig a magas infláció és az emelkedő energiaárak fő okozói.

🙏 Szeretnék Neked mondani valamit.
Hiába mondja azt a baloldal, hogy a szankciók működnek!
🫵Ha Neked is eleged van a brüsszeli szankciókból, ami lassan tönkreteszi egész Európa gazdaságát, akkor…

️HÁROM HÓNAPOS CSECSEMŐ ÉLETÉT ADTÁK VISSZA A MENTŐK
Minden szülő legrosszabb rémálmát élte át egy budapesti házaspár, mikor 3 hónapos gyermekük szobájában megszólalt a légzésfigyelő készülék péntek…

Ma van az ENSZ világnapja. A szervezet legfontosabb célkitűzése a béke megteremtése a nemzetek között. Ez most mindennél fontosabb. Nehéz évek előtt állunk, az ENSZ-re is nagy szükség van ahhoz, hogy…

☝️A tegnapi tüntetésről egy képben

A tanárok helyzete nem igazságos, többet érdemelnek. Ez egy jogos igény, amit felhasználva demonstrációt szervezett a Gyurcsányhoz becsatornázott PDSZ és a Soros-NGO-…

Jacques Baud svájci hírszerző, NATO tanácsadó: a mainstream médiában tálalt információk 100 százaléka az ukrán propagandától származik. Értem ezalatt a számokat, a sérültek számát, a halálos áldozatok…

A mocskos szájú Lilitől elhatárolódik saját iskolája is - Közlemény

Lili ráadásul nem is akármilyen iskolába jár. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium tanulója. Most megszólalt az iskola nevében az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média