Nekünk ilyen "diktatúra" jutott...

️"Így darálta be a Fidesz a bíróságokat" c. epizódban ma: a Kúria egyik, kormányellenes bírája beállt genderistának és a nyílt társadalom hálózatával karöltve letiltotta az egyik kérdést a gyermekvédelmi népszavazás ügyében - arra hivatkozva, hogy a nemátalakító műtétek "hozzáférhetetlenné tétele" korlátozza a kiskorúak önrendelkezési jogát

👉A Kúria Kovács András vezette tanácsa ma a „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?” népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadta.
️ A tanács szerint ugyanis a nemátalakító kezelések elérhetőségének tiltása a "kiskorú alapjog-gyakorlását, önrendelkezési jogát és a testi integritáshoz való jogát korlátozná", a "tiltás az önrendelkezési jog olyan mértékű korlátozását jelentené, amely az emberi méltóságból levezetett önrendelkezési jog lényegi magját vonná el". Tehát a bírói tanács úgy gondolja, hogy lehetővé kell tenni a még befolyásolható, önálló döntés meghozatalára csak részlegesen vagy teljesen képtelen kisfiúk vagy kislányok számára, hogy kislányok vagy kisfiúk lehessenek.
️A Kovács-féle tanács azt is megérvelte, hogy a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való joga viszonylagos, mivel az az ún. interszexuális személyekre nem vonatkozik - hiszen szerintük az Alaptörvény csak azokról beszél, akik "férfiaknak vagy nőknek születnek", míg inter- meg transzszexuális (???) emberekről (gyerekekről) nem ejt szót, ergo nem is szabályozza.
️Kovács András bíró egyébként nem ismeretlen a politikai jellegű döntések meghozatalában: szintén az általa vezetett tanács volt például még 2018-ban, mely érvénytelenített több ezer határon túli voksot az országgyűlési választásokon, egy mandátumtól éppen megfosztva a Fideszt és odaadva azt a Jobbiknak.
️Kovács volt az, aki 2019-ben ezt követően egy "szakmai konferencián" azt mondta: "Magyarországon nincs jogállam".
️Az is érdekes, hogy nem csak az ítélkező bíró, de a népszavazási kérdést megtámadó szervezet is jól ismert az ún. perlési politizálásban: a nyílt társadalom eszmeköréhez tartozó TASZ fordult a Kúriához ezen (és a másik négy népszavazási) kérdés ügyében a bírósághoz.

Ez van, nekünk ilyen "diktatúra" jutott.

👉🗣 Választ adunk a baloldali fenyegetésekre!

Békemenet, október 23.

Magyarország nem enged a nyílt brüsszeli támadásnak, megvédi a rezsicsökkentést!

A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. nagymintás kutatást végzett feltérképezve a magyar vidék jelenlegi állapotát.

👉 Ennek apropóján 2021. november 4-én konferenciát rendez a magyar vidék helyzetéről,…

Hiába a liberálbolsi hálózati törekvés... aki nyitott, az megnézi a filmet.
Az agymosottak, meg csak hagyják magukat lebeszélni róla!...
Régi terv, a közügyeket a megvezethetők feje fölött eldönteni.…

Éjjeli gondolatok...

Akinek fontosabb az önérdek, mint a nemzet érdeke, az hetekben, hónapokban, években gondolkozik.
Akinek előrébb való a nemzet sorsa, mint a sajátja, az években, évtizedekben,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média