Hogy mi a közös Magyar Péter jelöltjeiben? Túl háborúpártiak, túl tiszásak, túl brüsszeliek – egyszóval: túl veszélyesek.

És azért nem szólal meg egyetlen jelölt-jelölt sem, mert egyrészt kezdik felismerni, hogy az előválasztás valójában csak díszlet volt – Magyar Péter már jó előre eldöntötte, ki lehet képviselőjelölt –, másrészt pedig a vezetőik attól tartanak, hogy valamelyikük ‘Tarr Zoltánt játszik’, és véletlenül elszólja magát a valódi terveikről.

Mert mind tudjuk, maguk vallották be a győri gyűlésükön, hogy a programjukat nem ők írják. Eddig is nyilvánvaló volt, hogy Brüsszel semmit nem bíz a véletlenre, Manfred Weber mondta tollba, mit kell képviselniük:
adóemelést, hogy legyen miből finanszírozni a háborút,
közös hitelt, hogy legyen miből fegyvert venni,
és sorkatonaságot, hogy legyen kit küldeni a frontra.

Megmosolyogtató a liberális portálok által fújt legújabb lufi, amely szerint pánik és zavar lett úrrá a Fideszben a Tisza-jelöltek láttán.

Igen. Megláttuk Brüsszel emberének baloldali embereit, és…

Tehát:

Első körben októberben szavazott a Sziget bezárására (Mondom: BEZÁRÁSÁRA) a fővárosi Tisza frakció közreműködésével a képviselőtestület! Ezt követően Gerendai Károly megdumcsizta Magyar Péterrel…

Hatodik alkalommal tartják meg a PEuCET nemzetközi konferenciát, amelyre Európa közel húsz országából érkeznek patrióta civil szervezeti, szakszervezeti és ifjúsági vezetők, hogy közösen vitassák…

A PEuCET Alapítvány immár hatodik alkalommal rendezi meg nemzetközi konferenciáját, amelyre Európa közel húsz országából érkeznek patrióta civil szervezeti, szakszervezeti és ifjúsági vezetők, hogy…

Lázár János: A kormány több jót tett, mint rosszat az elmúlt 15 évben!

Orbán Viktor az az erős vezető, aki katonai erő nélkül el tudta érni, hogy Magyarország komoly tényezővé váljon. Ez tán senkinek sem sikerült ennyire a történelemben. (Lázár János)

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média