Magyarország „safe space” a zsidóság számára, de elég egyetlen rossz választás, és a háborúpárti brüsszeli globalista elit ukránpárti hazai ügynökei hazánkból is bevándorlóországot csinálnának!
Két hete hazánkban eddig soha nem látott módon palesztin kendőt viselő fiatalok zavarták meg Alexander Yakobson, a Jeruzsálemi Héber Egyetem történésze az ELTE Bölcsészettudományi Karán tartott előadását.
Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmus és a terrorpártiság iránt.
Hankó Balázs, kulturális és innovációs miniszter a harmadik Pro Israel konferencián jelentette be, hogy kezdeményezte az ügyben érintett hallgató ösztöndíjának visszavonását, és arra utasította az ösztöndíjkezelő Tempus Közalapítványt, hogy haladéktalanul erősítse meg valamennyi Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal Magyarországon tanuló hallgató szerződésében, hogy ha az egyetemeken nemzetünk békéjét, biztonságát bárki megsérti, annak ösztöndíja azonnal visszavonásra kerül.
Az erről szóló levelet a miniszter az Alapjogokért Központ által megrendezett eseményen írta alá.
Aki nem tartja tiszteletben, hogy Magyarország békés ország, annak nincs helye az ösztöndíjasok között!
Magyarország „safe space” a zsidóság számára, de elég egyetlen rossz választás, és a háborúpárti brüsszeli globalista elit ukránpárti hazai ügynökei hazánkból is bevándorlóországot csinálnának!
Nem a migrációra, nem az antiszemitizmusra, nem a terrorizmusra – III. International Pro Israel Summit 

☝️A Tisza a brüsszeli háborúpártiak leányvállalata! Nem tűrik a békepárti hangokat. #eszakpest #ujpalota #kaposztasmegyer #rakospalota
☝️Hiába cáfolja, senki nem hiszi el Magyar Péternek, hogy nem akarja csökkenteni a nyugdíjakat! Látjuk, mi történik Nyugat-Európában, sorra jelentik be a megszorító intézkedéseket. Ez a brüsszeli…
TOVÁBB MÉLYÜL A TISZA PÁRT VÁLSÁGA!
☝️☝️☝️ Tényleg mindenki olyan buta és suttyó vidéken, ahogyan a művelt budaiak gondolják?
️
️
️ A bezzegpolgári XII. kerületben városi vaddisznókondák borogatják a házak elé kitett kukákat és uralnak…
Máris vége a közel-keleti békének?
Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu arra utasította a hadsereget kedden, hogy indítson „azonnali és erős” katonai támadást a Hamász ellen Gázában – írta meg a…
️Meloni sem támogatja!
️Hoppá!
A balosoknak miért kell mindig elbábozniuk ezt a mikroadományozási színjátékot? Tudjuk h van ott lóvé a nagy befizetőktől! Tarhálási projekt! 

