Ez történik akkor, amikor a háborús uszítást legyőzi a józan békepolitika: Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke immár nem a nyugat-európai globalista helytartókra figyel, hanem a magyar miniszterelnök véleményét tartja irányadónak Ukrajna ügyében.

Magyarország már a háború kitörése óta a béke pártjára állt, sokáig egyedül – vagy legfeljebb a Vatikánnal közösen – képviselve ezt a hangot a nyugati fősodor ellenében. Trump történelmi győzelme azonban fordulatot hozott: Amerika immár a béke mellett sorakozott fel, nem pedig az eszkaláció útját kereste.

Miközben az uniós elit makacsul ragaszkodik a vérontáshoz, abban bízva, hogy politikai hasznot kovácsolhat belőle, ismét lépéshátrányba került a nagyhatalmakkal szemben, és legfeljebb a partvonalról kiabálhat – ezért van szükség valódi patrióta vezetőkre, akik nem külső érdekeket szolgálnak, hanem újra naggyá és erőssé tehetik Európát.

Magyar Péter nemrég még azt mondta, hogy bárki kimehet hozzá, lehet kérdezni, szót fog kapni.
Na, hát az, amit Toroczkaival csinál egy vicc!
Ráadásul úgy fél tőle, hogy még el is barikádozza magát az…

Fekete-Győr azon siránkozik, hogy nem tudott kiutazni Angliába. S nyomott mellé egy acélos csúsztatást is......

A volt vagy meglévő Momentumos szavazók persze csüngenek nyájas ajkain, örömmel olvassák…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média