A közép-európai jobboldali kormányok destabilizációjának kísérlete háromlábon nyugszik:
Soros Györgyön, aki a Nyílt Társadalom Alapítványokon keresztül támogatja ezt,
az amerikai Demokrata párton, amely a USAID-en keresztül közvetlenül az amerikai költségvetésből finanszírozta a célokat,
illetve az Unió liberális elitjén, amely amerikai mintával, az EUAID-en keresztül avatkozik be.

Jelenleg ezt a folyamatot láthatjuk két szomszédunkban is: Szerbiában és Szlovákiában. Nem kétséges, hogy a jövőre esedékes választások előtt Magyarországon is hasonló kísérletek lesznek majd, hiszen a hazai baloldalt is a fent említett források pénzelik.

A cél egyértelmű: globalista vezetést ültetni a szuverén kormányok helyére, akik végrehajtanak mindent, amit kérnek tőlük: támogatják a migrációt és a woke-őrületet.

Hétvégén sincs megállás!
Tudtad, hogy területvédelmi tartalékosainknak alapkiképzésük után még 7️⃣ kiképzési modult kell teljesíteniük?
Az elmúlt hétvégén mintegy 1️⃣0️⃣5️⃣ tartalékos katona végezte…

️Íme az ok, amiért anno elköszöntek a Honvédség parancsnokától.

️A háború kitörése utáni hónapokban nagy visszhangot váltott ki, amikor Ruszin-Szendi Romulusz Ukrajnába utazott, ahol az akkori…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média