#CPACHungary 2️⃣0️⃣2️⃣5️⃣: itt a patrióták kora!

„Az Alapjogokért Központ május 29-30-án sorozatban negyedik alkalommal ismét megrendezi Budapesten a CPAC Hungary-t, a világ legnagyobb jobboldali seregszemléjét” – jelentette be Szánthó Miklós, a Központ főigazgatója és Matt Schlapp, az amerikai CPAC Foundation elnöke.

A sajtótájékoztatón elhangzott: az emberek az Atlanti-óceán mindkét partján fellázadtak az újracsomagolt szocializmus ellen: Trump győzött, Európában pedig a megerősödött jobboldal Brüsszel kapuinál áll. De a siker csak akkor lehet teljes, ha a változás hullámai összeérnek, és az egész nyugaton eljön a patrióták kora – és ennek erőközpontja lesz a 2025-ös CPAC Hungary. Főszónoknak ezért a szervezők Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét kérték fel, akit Schlapp a világpolitika vezető alakjaként jellemzett és kiemelte Donald Trump-pal meglévő baráti viszonyát.

Mikor, ha nem most? 2024 emlékezetes év volt: Európában a magyar jobboldal vezetésével összefogtak és szövetségre léptek a Patrióták, Amerikában Donald Trumppal az élen elsöprő győzelmet arattak a republikánusok. Szépen lassan, de többségbe kerülnek a szuverenista, szabadságszerető, békepárti erők. A munka java persze még csak most jön, mert újra naggyá kell tenni a nyugatot.

És a CPAC Hungary nem más, mint kiállás: kiállás az eredeti és igazi Nyugat mellett. 2022-ben kiálltunk Isten, haza és a család mellett, hiszen ez adja civilizációnk alapját. 2023-ban megmutattuk, hogy Együtt erő vagyunk, és nemet mondtunk a migrációra, a genderideológiára és a háborúra. Tavaly pedig megalakítottuk a békepárti és antiglobalista erők koalícióját: megkezdtük a woketalanítást, és elkezdtük lecsapolni a mocsarat Brüsszelben és Washingtonban is.

Idén viszont a tét nagyobb, mint valaha: az már most nyilvánvaló, hogy Trump második elnökségével új világ jön, de az is, hogy egy világrendszerváltozás éveit éljük. A Nyugat évszázadok óta tartó dominanciája megkérdőjeleződött, mert korrupt, liberális elitje elárulta mindazt, ami egykor naggyá tette: a hazafias virtust internacionalizmusra, a hagyományt és kultúránkat ideológiára és identitáspolitikára, a józan észt pedig woke őrületre cserélte. A feladat tehát világos: a patrióták korában újra naggyá kell tenni a Nyugatot, erről fog szólni a #CPACHungary 2️⃣0️⃣2️⃣5️⃣!

1. RÉSZ | INTERJÚ EGY MELEG SRÁCCAL | MI VAN A SZÍNFALAK MÖGÖTT? #fairright #buli #party
1. RÉSZ | INTERJÚ EGY MELEG SRÁCCAL | MI VAN A SZÍNFALAK MÖGÖTT? #fairright #buli #party

️FIATAL FELESÉGE ÉLETÉÉRT KÜZDÖTT EGY BUDAPESTI FÉRFI

Kedd hajnalban kérte a mentők gyors segítségét egy budapesti férfi 40 év körüli feleségéhez, aki az éjszaka közepén felébredt, mintha csak…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média