A konzervatív eszme c. mű annak idején politikusok egész nemzedékének határozta meg a gondolkodását, és alapvetően járult hozzá az amerikai jobboldal újjászületéséhez – mutat rá Russel Kirk, Központunk gondozásában most magyarul is megjelent írásának ajánlójában Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

A könyv már megtalálható a Libri Könyvesboltok polcain!

Imáinkban német barátainkkal vagyunk a brutális és szörnyű támadás után!
Együtt érzünk az áldozatok családtagjaival és a sérültekkel!
Testi, lelki felépülést kívánunk!

☝️Peti! A gyermekek védelme azzal kezdődik, hogy otthon nem hallgatod le az édesanyjukat és nem fenyegeted őket intézettel!
A sajátjaidat sem tudtad megbecsülni. Ezek után ki hiszi el, hogy másokért…

️Belehajtott egy autó a tömegbe Magdeburgban, egy karácsonyi vásáron – írja a német hírügynökség alapján a Spiegel. 

A Bild szerint pedig terrortámadás történt. Sok a sérül és valószínűleg halottak…

Nos, ez a Németország, már nem az a Németország, amit mondjuk 10 évvel ezelőtt ismertünk. Kontrollálatlan a bevándorlás, a német közvélemény borzasztóan megosztott, a fiatalokat már nem szívesen…

Aki kizárólag forgó kamerák és felsorakoztatott újságírók előtt hajlandó adakozni, az valójában nem segítő szándékot bizonyít, hanem egy számító politikai cirkuszt.

Aki karácsony előtt is csak…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média