A rezsiharc örök, és ez a mostani, előttünk álló választáson sem lesz másképpen - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a 15 éves Nézőpont Intézet ünnepi rendezvényén. A kormányfő (aki szerint a kommunisták mindig kifogynak mások pénzéből, és miután kifogytak a mások pénzéből, újabb adókat kell kivetniük, ezekkel megemelik a megélhetési költségeket) a Szépművészeti Múzeumban tartott eseményen azt mondta: "vagyunk mi, akik a rezsit csökkentettük, alacsonyan akarjuk tartani". És vannak, akik azt mondják, hogy ez ésszerűtlen, hagyni kell, hogy a piac szabályozza ezt a kérdést, az emberek majd fogyasztanak inkább kevesebbet, és "fölmondják a liberális tankönyveket". Ennek, ha politikai gyakorlattá vagy kormányzati tevékenységgé válik, az lesz az eredménye, hogy megemelkednek a megélhetési költségek - mutatott rá Orbán Viktor.

Arról is beszélt, hogy jövőre választások lesznek, és Magyarország szabad és demokratikus ország, ahol azt a kérdést, hogy "merre menjünk és kiknek a programját és kikkel valósítsuk meg", a választópolgárok fogják eldönteni. Kiemelte: "ilyen arányban vezetni a választások előtt, ez a legveszélyesebb dolog, ami előfordulhat". "Azzal az intellektuális kihívással" kell szembenéznünk, hogy a választások előtt 5-6 hónappal a polgári kereszténydemokrata kormány a választók bizalma szempontjából érzékelhető előnnyel vezet - mondta.

Közölte: bár sok minden meg tud változni nagyon rövid idő alatt, "mégiscsak azzal kell észszerű módon kalkulálnunk, hogy az előttünk álló választásnak a mi politikai közösségünk úgy vág neki", hogy esélyes. Egyelőre úgy látni a mostani elemzésekből, hogy "elegendő a következő 5-6 hónapban bravúrok bemutatása nélkül, tisztességesen, becsületesen, napi sok-sok órát dolgozva az emberek megélhetését szem előtt tartva" elvégezni a munkánkat - értékelt Orbán Viktor.

☝ A Fidelitas ma már évtizedes, vállalt küldetéssel rendelkezik. Vannak közöttetek olyanok is, akik az alapítás évében születtetek.

👏 Ez a fiatalos lendület, amit képviseltek, a szervezet sajátja,…

A mai napon hivatalomban fogadtam Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő urat.

Képviselő úrral áttekintettük a választókerületét érintő fejlesztéseket, jövőbeli célkitűzéseket.

Azért az egészen új színvonal a baloldalon, hogy egy klinikai elmebeteg kocsmai szintű hadoválása miniszterelnök-jelöltséget ér. Ennyit sikerült elérnetek. Gratulálok!

️ Srácok, nem ravasz, hülye. Majdnem sikerült.

Az egészen érdekes taktika ugyanis - és a Telex ezt állítja -, hogy Márki-Zay azt mondja egyes kérdésekben, mint a Fidesz, úgy mondja, mint a Fidesz,…

A következő öt-hat hónapban elsősorban az a dolgunk, hogy tisztességesen, becsületesen, napi sok-sok órát dolgozva, az emberek megélhetését szem előtt tartva elvégezzük a munkánkat - mondta Orbán…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média