Azt tudjátok, hogy az üres kasszájért mindig a kormányra mutogató fővárosi önkormányzatnak jutott pénze luxusszálloda vásárlására 5 milliárd forintért, jutalmakra és tanácsadói díjakra, brüsszeli képviselet fenntartására milliárdos nagyságrendben?

És azt is tudjátok, hogy a Budapest működésére adott költségvetési támogatások összegét idén harmadával emelte meg a kormány tavalyhoz képest, a 2020-as 88,3 milliárd forint után 2021-ben 111,4 milliárd forint állami hozzájárulás segítette a fővárosi és a kerületi önkormányzatok feladatainak ellátását.

Ráadásul csak a Fővárosi Önkormányzat kapott kedvezményt a szolidaritási hozzájárulás megfizetése alól, 2017-2020 között közel 50 milliárd forint értékben.

A kormány kiemelten hozzájárul Budapest fejlesztéséhez is. Az Egészséges Budapest Programban a kormány 2020 és 2024 között 50 milliárd forintot biztosít a Fővárosi Önkormányzat és a 23 budapesti kerület számára a járóbeteg-szakellátás fejlesztése és a várólisták csökkentése érdekében.

A Fővárosi Önkormányzat pénzügyi terheinek csökkentését segíti, hogy a kormány magára vállalta a budai fonódó villamos meghosszabbítását, a kelenföldi csomópont és részben a pesti alsó rakpart fejlesztését. Több olyan folyamatban lévő projekthez nyújtott támogatást a kormány, ahol a beruházó a főváros. Teljes egészében finanszírozták az M3 metróvonal 220 milliárd forintos felújítását. A Lánchíd 6 milliárd, a Blaha Lujza tér pedig 1 milliárd forint kormányzati támogatással újulhat meg. A 2010 óta megvalósult és még folyamatban lévő budapesti beruházások értéke több mint 2300 milliárd forintra tehető.

Mindehhez hozzá tartozik, hogy a Fővárosi Önkormányzat anyagi helyzete stabil, 2021. október végén 87,3 milliárd forint készpénzzel és 46,7 milliárd forint állampapírral rendelkezett. Jelentős részben a kormányzati válságkezelésnek köszönhetően a helyi iparűzési adóból származó bevételek idén várhatóan jelentős meghaladják a tervezett összeget, 139 helyett 150 milliárd forint körüli összegre számíthat a főváros.

Szóval ebből a helyzetből mondja azt Karácsony Gergely, hogy a Városházának annyira nincsen pénze, hogy a gonosz kormány miatt lehet, hogy nem jut majd forrás a tömegközlekedésre.

Ismételjük meg: Karácsonyéknak jutott pénze luxusszálloda vásárlására 5 milliárd forintért, jutalmakra és tanácsadói díjakra, brüsszeli képviselet fenntartására milliárdos nagyságrendben.

Ha a főpolgármester szerinted is alkalmatlan, oszd meg ezt a bejegyzést és kövesd az Aktuálist.

‼️Magyarországról hazudozó, normalitást elhagyó, vagyis aberrált jelentéstevőnek aktivistának üzenjük, hogy megvoltunk nélküle eddig is, és megleszünk nélküle ezután is.
😎Ide ne járkáljon…

Az Európai Bizottság javított Magyarország gazdasági növekedési kilátásain – OecoGlobus

Az Európai Bizottság 2021. november 11-én publikálta legfrissebb előrejelzését, az ún. Autumn Economic…

Van még valaki ezen a világon, akinek nem ny@lt be tövig a baloldal miniszterelnök- jelöltje?!

A nyilvánvalóan horvát belpolitikai játszmák áldozatául esett Hernádi kiadása egyszerűen szembemegy a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média