"Budapestbelgrádozók", figyelem!
Hallottatok már arról, hogy 12 éve fejlődik a vasút?
(Ok, minden más is, de most nézzük a "zöld" közlekedést és szállítást!)
Akik nem szeretnek olvasni, és inkább videó…
Emlékeztek? 2015-ben Kunhalmi Ágnes, a szocialisták fékezhetetlen agyvelejű politikusa azt mondta, a bevándorlás egy álprobléma, amit a Fidesz kreált.
Persze nem az ajtónak repkedő (https://bit.ly/3mmngJZ) Kunhalmi a legélesebb kés a fiókban, de sajnos a baloldal ezt azóta is így gondolja. Hiszen legújabb messiásuk, Márki-Zay Péter a legnagyobb veszélyt nem abban látja, hogy tömegével jönnének a migránsok, ráadásul ő nem ismer senkit, akit bántottak volna.
A saját unalmába fulladó (https://bit.ly/3Ego49s) főpolgármester is ellenezte annak idején, hogy az Orbán-kormány kerítést építsen a déli határra, hogy megvédje hazánkat a migránsáradattól. 2016-os előterjesztése pedig az illegális bevándorlók számára is lehetővé tette volna a szociális bérlakások megpályázását.
Mindeközben az idén eddig majdnem hatszor ennyi határsértőt, összesen 84 ezer illegális bevándorlót fogtak el a magyar hatóságok, míg tavaly ugyanebben az időszakban 24 ezret.
Ne higgyétek el a baloldalnak, hogy nincs migránsveszély.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta a köztévében, hogy év eleje óta 800-nál is több embercsempészt fogtak el, míg tavaly nagyjából 300-at.
Tehát majdnem háromszoros a növekedés.
A menedékkérők ráadásul a korábbinál sokkal nagyobb létszámú, jellemzően 30-40
fős csoportokban érkeznek, és egyre gyakrabban rá is támadnak a magyar rendőrökre.
Gondoljatok, bele, ha a saját előválasztási cirkuszát is elbénázó baloldalon (https://bit.ly/3urxBH2) múlna, ezek a számok a sokszorosukra növekednének, és a migránsok nem a Ásotthalomnál randalíroznának, hanem a magyar városok és falvak utcáin.
És még valami. Az előválasztásnak nevezett cirkuszban valamivel több mint 600 ezren vettek részt. A nemzeti konzultáción 1 millió 400 ezer magyar nyilvánított véleményt. Döntő többségük elutasítja a migránsok kötelező szétosztását és helyesnek tartja a kormány migrációs politikáját.
Ha te sem kérsz a migránsokból, oszd meg ezt a cikket, és kövesd az Aktuálist a Facebookon.
"Budapestbelgrádozók", figyelem!
Hallottatok már arról, hogy 12 éve fejlődik a vasút?
(Ok, minden más is, de most nézzük a "zöld" közlekedést és szállítást!)
Akik nem szeretnek olvasni, és inkább videó…
NEM FURCSA
A választások előtt az összes balos külföldi TV, meg tényellenőrző idejön, hogy elmondják: Magyarországon nincs sajtószabadság🤷
Ütemesen halad Brüsszel a diktatúra kiépítésén!
Hatalmas a küzdelem Franciaországban!
Fél év van csak hátra a francia elnökválasztásig, így egyre több felmérés lát napvilágot a várható esélyekről. Az elmúlt hónapokban Marine Le Pen jelentősen…