Csúcson a foglalkoztatottság, nyár vége óta megint tovább nőtt a dolgozó emberek száma Magyarországon a KSH legfrissebb jelentése szerint.

A kormány tehát ismét bizonyított. A gazdaságvédelmi intézkedéseknek hála a munkaerőpiac kiheverte a világjárványt. Nem hogy nem kerültek veszélybe az álláshelyek, de a mutatók szerint a magyarok gyakorlatilag meg se érezték a válságot.

Július és szeptember között összesen 4 millió 687 ezer fő dolgozott (36 ezerrel többen, mint tavaly ugyanekkor). Kiderült továbbá, hogy 19 ezer fővel kevesebben vállaltak külföldön munkát, vagyis egyre többen találják meg itthon a számításaikat.

Ha emlékeztek, a járvány kitörésekor a DK és a Jobbik a segélyezési politika felduzzasztását követelte, akár hitelfelvétel árán is, a Karácsony-féle Párbeszéd-MSZP tandem pedig a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését szorgalmazta. Igaz, ezt az állami nagyberuházások leállításával finanszírozták volna, ami családok ezreitől vette volna el a megélhetés forrását.

Mondjuk a baloldalt sosem érdekelte, hogy az embereknek van-e munkahelye, Gyurcsány idején 11,3 százalékos volt a munkanélküliség, ami majdnem háromszorosa a mostani 3,9 százaléknak.

A baloldali megszorításoknak, adóemeléseknek köszönhetően 2010-ben egymillió munkaképes korú ember nem dolgozott.

Az Orbán-kormány ehhez képest munkahelymegőrző támogatásokkal (adócsökkentés, munkahelyteremtő beruházások) kezelte a válságot, és ez bevált. Sikerült teljesíteni a kormányváltáskor ígért egymillió munkahely ígéretét is, hiszen 2010-ben 3 millió 679 ezren dolgoztak.

Ha Te is úgy gondolod, hogy ez a jó irány, illetve ha te is egyetértesz azzal, hogy a kormánynak munkahelyeket és nem segélyeket kell biztosítania, akkor oszd meg ezt a cikket, és kövesd az Aktuálist!

ADJUNK CÍMET A KÉPNEK! ÍME, AZ ENYÉM:
Méhpásztor a kormánynál, azaz spontán jelenetek egyszázalékos, hiperpasszív Gergely újabb fővárosi kalandjaiból

(A kampány a "Biciklisávot bárhová: járdára,…

Mészáros Lőrinc a jótékonyági lista vezetője
👉Tudod, az a vállalkozó, akit te folyamatosan támadsz, aki 25 000 embernek ad munkát, aki adót fizet, kifizeti az alvállalkozókat és aki ott segít, ahol…

️MINDEN HAZUGSÁG! Semmi nem az, aminek látszik! Akik olvassák a blogot, tudják, hogy ezt gondolom a világról.
☝️ITT AZ ÚJABB BIZONYÍTÉK!

A napokban derült ki, hogy az európai liberálisok üdvöskéje,…

Nagyon jó társaságban, Bencsik Andrással és Békés Mártonnal beszéltük át a nap híreit a Vezércikkben. Téma volt, hogy Karácsony Gergely totális káoszba sodorta Budapestet, hiába ígérte, hogy a Blaha…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média