Jakab Péter élő adásban mondta el, hogy már az előválasztási színjáték előtt tudta, hogy az "egy balliberális játszótér".

Annak tudatában engedte át a terepet Gyurcsány Ferencnek és a DK-nak, hogy ez gyakorlatilag lenullázza a Jobbik esélyeit az egyéni körzetekben, mert a baloldal számára nyerhető választókerületekben nem is indítottak jelöltet, hogy a gyurcsány-párt emberei legyenek a befutók.

A műsorvezető azzal szembesítette, hogy a Jobbik ezzel gyakorlatilag az előválasztási műsor legnagyobb balekja lett. Jakab Pedig csak bólogatott, majd zavartan mellébeszélt.

Ti mit gondoltok?

A MIGRÁCIÓ TÉMÁJÚ NAPIRENDI PONTHOZ SZÓLTAM HOZZÁ a strasbourgi önkormányzati kongresszusi ülésszakon. A közbeszéd egyáltalán nem ilyen kritikus, mint az enyém: sajnos a hozzászólások döntő többsége…

A GDP-arányos adóbevétel rangsora – OecoGram

🧾 Az ábrán az állami adóbevételek az ország gazdaságának GDP-vel mért nagyságához viszonyított aránya látható, az európai OECD tagállamok körében. A mutató…

Elegük lett! 84 ezer ember költözött el Budapestről

A jelek szerint semmi nem teljesült Karácsony Gergely kampányígéreteiből, hogy zöld és élhető fővárost teremt. Ehelyett a szemetesek egyharmadát…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média