Hallottátok, hogy egy ingatlanhirdetés buktatta le a baloldali városvezetést Budapesten? Pedig megvalósulhatott volna egy olyan zöldítés, amit a lila kerület is örömmel venne.

Na, de a részletek... Igen, egy ingatlanhirdetésből derült ki, hogy a főváros befektetőknek adná el az újpesti uszoda területét. Igen, ez az a terület, amivel kapcsolatban másfél éve még közfeladatot szolgáló zöld park létesítésének terveiről beszéltek a balos városvezetők. Erre most ott tartunk, hogy társasház vagy bevásárlóközpont épülhet az egykori uszoda területén.

De mik is történtek korábban ebben az ügyben? Először is Demszky Gábor rosszemlékű uralma alatt a hanyag, baloldali városvezetés hagyta lepusztulni az ikonikus újpesti uszodát, végül pedig be is záratták azt. Később elbontották a leromlott épületet. Másfél évvel ezelőtt a Momentum által delegált balliberális újpesti polgármester, Déri Tibor feladatul kapta az újpesti képviselő-testülettől, hogy kezdjen tárgyalásokba a fővárossal a terület újpesti tulajdonba vételéről, abban az esetben pedig, hogyha ez nem sikerül, létesüljön zöld park az egykori uszoda helyén. És mi lett ebből? Természetesen semmi.

Újfent kiderült, hogy a baloldali városvezetés zöldsége maximum annyiban merül ki, hogy zöldségekkel etetik a választókat. Hazudnak reggel, éjjel meg este, a zöldterületek növelése és fejlesztése csak üres kampányígéreteikben merül ki. Amikor pedig éppen nem a levegőbe ígérgetnek, akkor kreténkednek, a főpolgármester a Gyurcsány Show-ban kampányol (először saját magának, aztán Gyurcsány új terveinek alárendelten Márki-Zay Péternek), vagy éppen szabadságolják saját magukat. Bocsánat, találhatunk még itt tengeri lovaglást is a tevékenységlistájukon, de jeleskednek a főváros vagyonának elherdálásában és az autós, illetve a közösségi közlekedés totális ellehetetlenítésében is.

Ha téged is felháborít Budapest baloldali városvezetésének folyamatos hazudozása, üres kampányígéretekben kimerülő, álzöld, baloldali politikája, oszd meg ezt a bejegyzést másokkal is. És ne felejtsd el követni az Aktuális oldalát.

Nem szabad hátradőlni: sorra jönnek ki a közvélemény-kutatási adatok, amelyek egyszer a Fidesz, máskor azonban a baloldal előnyét mérik. Egy biztos: a hétvégi Békemenet a jobboldalnak adhatott…

Úgy voltam vele, hogy ma még érdemes egy picit élcelődni ezen a hétvégi témán, és Orbán Balázs egyik ma reggeli félmondata éppen ide is vágott

A miniszterelnök munkáját segítő pokitikai igazgató más…

Tudjátok miért jó Fideszesnek lenni?
Mi olyanok vagyunk mint egy család. Nem vagyunk irigyek egymásra, mi nem áskálódunk egymás háta mögött. Mi mindig szeretettel köszöntjük egymást. Mi bármikor ott…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média