Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án az Erzsébet teret és a Deák teret teljesen megtöltő, valamint a Károly körúton egészen az Astoriáig álló ünneplők előtt azt mondta: ne tévesszen meg senkit a hazai baloldal "éppen csak pislákoló ítélőképessége és látványos szerencsétlenkedése", mert ami számít, az a mögöttük álló nemzetközi szereplők ereje. Ami az igazi kihívás, sőt fenyegetés, az a nemzetközi hátország, pénz, média és a hálózat, amely mögöttük áll - fűzte hozzá Orbán Viktor, aki szerint ez olyan súlyos erő, amit csak több millió magyar együtt győzhet le és együtt szoríthat ki az országból.

A miniszterelnök azt kérte az ünneplő emberektől: nézzenek a mellettük állóra, mert akkor láthatják, hogy rá számíthatnak. - Ő mindent meg fog tenni, hogy akár a legvastagabb falon is átmenjünk. Ez a mi erőnk, ez a mi hátországunk, és nincs annyi dollár vagy annyi euró a világon, ami ezt elvehetné tőlünk - fogalmazott.

- Jöttünk, láttunk és újra győzni fogunk. A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! - zárta ünnepi beszédét Orbán Viktor.

Végre alaposan helyretették Márki-Zay gyűlölködő megjegyzéseit!

Gyurcsányék 2006-ban megszüntették a jogállamot Magyarországon!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média