Ilyen nálunk egy szakmai verseny, ahol a rendőrség legjobb kommandósai mérhetik össze erejüket. Fogadjátok szeretettel egy ilyen képzési napról készült albumunkat. 
Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án az Erzsébet teret és a Deák teret teljesen megtöltő, valamint a Károly körúton egészen az Astoriáig álló ünneplők előtt azt mondta: évek kellettek jóvátenni a baloldal rombolását, de "talpra állítottuk" Magyarországot. A kormányfő kifejtette: "nagy kegyelem", hogy eközben a nemzeti egység végig fennmaradt, és munkások, mérnökök, földművesek, kis- és nagyvállalkozók, tudósok, tanárok, ápolók és orvosok összefogásával sikerült eltakarítani a romokat.
Közölte: egymillió új munkahelyet hoztunk létre, "lerúgtuk magunkról a devizahiteleket", letörtük az adókat, és eljutottunk odáig, hogy jövőre a minimálbér is nagyobb lesz, mint az átlagbér volt a szocialisták idején. Visszaszereztük a közműcégeket és másfélszeresére növeltük a nemzeti vagyont, megadóztattuk a multikat, megvédtük a családokat, és egész Európában a legalacsonyabbra vágtuk vissza a rezsiköltségeket - sorolta Orbán Viktor.
Ilyen nálunk egy szakmai verseny, ahol a rendőrség legjobb kommandósai mérhetik össze erejüket. Fogadjátok szeretettel egy ilyen képzési napról készült albumunkat. 
Azt hiszem kimondhatjuk: a Jobbik a legundorítóbb moslék, amit a magyar közélet kihányt magából
Ezek azok, akik habzó szájjal szidták Gyurcsányt, majd összeálltak vele.
Ezek azok, akik vészkorszakot…
"Hogy Ujhelyinek a túlzásba vitt harangozás miatt nem jutott ideje kellőképp tájékozódni vagy…
Vajon hány olyan európai nagyváros lehet, amelyet folyó szel ketté, de a helyieknek és a turistáknak esélyük sincs hajóra szállni, ha a túlpartra igyekeznek?
Budapest sajnos ilyen. A BKV pedig jövőre…
Az oltatlanok valós életveszélynek vannak kitéve
MOST kaptunk egy titkos fotót
️
️TOP SECRET
: DK Központi Iroda (október 25.)