Karácsony Gergely vagy gátlástalanul hazudik gyermeteg arcot vágva vagy végletesen hidegen hagyja, hogy a választói hittek benne. Elhitték neki, hogy még ha rossz polgármester is, van víziója és van a baloldalon legalább egy olyan ember aki mögé be lehet állni. Tévedtek.

Emlékezzünk, mit mondott Karácsony Gergely 2017-ben miniszterelnök-jelöti indulásáról: “A f.szért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre” (https://bit.ly/3jAQ1Ro)

A mostani visszalépését pedig így kommentálta: “A miniszterelnök-jelölti vitákat untam. Ott voltam, tudtam, hogy ezt nagyjából egymillió ember nézi most, és két kérdés között az jutott eszembe, hogy a gyerekem megy-e röplabdaedzésre.” És: “Nagyjából öt percig gyászoltam ezt a miniszterelnök-jelölti kampányomat.”

Mindkét alkalommal polgármesternek kellett volna lennie és felelősen kellett volna vezetnie a választók bizalmával rábízott önkormányzatot. Első körben Zuglót, majd egész Budapestet.

Egy politikusnak többrétegű felelőssége van. Méltósággal kell tudnia viselni a hivatalát és gonddal kell végeznie a feladatát, és tisztelnie kell azokat az embereket, akik bizalommal állnak mögé, sokszor nyilvánosan is hitet tesznek mellette. A pattanásig feszült bal-jobb politikai párharcban rokonok, szomszédok, barátok és idegenek feszülnek egymásnak nap mint nap, azért, hogy az általuk támogatott jelölt mellett kiálljanak és megvédjék azt a világot, amit képvisel. Mindezt pedig az emberek azért teszik, mert hisznek abban, hogy ezt a politikustól vissza fogják kapni, és majd amikor eljön annak az ideje, a politikus is ki fog állni értük, és azért, amit közösen képviselnek. Ettől válik a politikus és az őt támogató sokaság politikai közösséggé. Bizalom-közösséggé, amiért hajlandóak vagyunk összeveszni olyanokkal is, akikkel alapvetően nem is lenne személyes konfliktusunk.

De van-e politikai közösség ott, ahol a kiállás csak a választó részéről van meg? Ahol a jelölt korábban és most is csak “unta” a jelöltséget, amit “nagyjából öt percig gyászolt”. Mennyi hitele van annak a politikusnak, aki kiáll, ígér fűt-fát, hablatyol egy szebb, igazságosabb és zöldebb Magyarországról, arra hívja a támogatóit, hogy adjanak a kampányára pénzt - majd eltapsol 500 milliót -, vállaljanak ingyen munkát, meccseljenek az ismerőseikkel a Facebookon, álljanak ki megannyi idióta döntés és az okozott káosz mellett. Menjenek együtt tűzbe és harcba azért, amiben hisznek.

Mindezt úgy, hogy már amikor kimondta ezeket a jól hangzó mondatokat, már akkor sem akarta. Akkor sem hitt benne, de az őket támogató embereket azért harcba küldte. Mari néni holnap a piacon pedig azért nem fog őszinte mosollyal köszönni Gizi néninek, mert 3 hete még válogatott sértéseket vágtak egymás fejének a kampány hevében egy bugyuta Karácsony-poszt alatt.

Karácsony megunta, a törölközőt pedig bedobta. Gizi néni viszont egyedül maradt, mint Budapest. Azt mondják neki “tessék itt egy másik, itt van Márki-Zay, most menjél csatába érte.” De ahogy Gizi néni magára maradt a kampányban úgy árválkodik Budapest is a saját mocskában, egy hónapok óta kampányoló főpolgármester miatt, aki miután felforgatta fővárost, úgy döntött, miniszterelnök-jelölt lesz. Aztán elment a kedve, mert megunta.

De a problémák és a vezetetlen város marad, pont mint a harcával magára hagyott Gizi néni, aki hitt abban, hogy neki megéri akár személyes áldozatot is vállalni egy olyan emberért, mint Karácsony Gergely.

Gizi néni lényegében nem más, mint a magára hagyott Budapest - az előválasztás egyetlen igazi vesztese.