A filmet angol rendező és spanyol operatőr készítette, ami nagyon jót tett neki. A rendező kívül tudott maradni a sztori magyar valóságán a film képi világa pedig elszakad a hazai filmek megszokott stílusától és felveszi a versenyt a profi sorozatok minőségével. Másként és mást mesélnek azok egy történetről, akik nem érintettjei és nem a "díszletekben" élnek.

A film egy közvéleménykutató cégnél dolgozó lány személyes történetét dolgozza föl. Nem propaganda, nem dokumentumfilm és meglepő módon, nem Gyurcsány-film. Egy politikai krimi, saját sztorival, ami megtörtént eseményeken alapszik.

Feldolgozza a baloldal politikai boszorkánykonyhájának embertelenségét, a 2006-os utcai események szürrealitását és az őszödi beszéd nyilvánosságra kerületének azóta is homályos hátterét.

A valóság és a fikciós szál profi elegye ez, ami nem csak a történetvezetésben, hanem az eredeti felvételek és a forgatott film ügyes egymásba ágyazása, ami több helyen azt az érzetet kelti, mintha valóban 2006-ban lennénk.

Furcsa érzés viszontlátni filmvásznon a 15 évvel ezelőtti eseményeket, különösképp úgy, hogy a film történetvezetése olyan szálon fut, ami azoknak is tartogat meglepetéseket, akik maguk is az események részesei voltak.

Féltünk, hogy a film úgy sikerült, ahogy azt a baloldal látni szeretné. De nem.

Egy könnyen fogyasztható, politikai krimi lett, ahogy a készítők ígérték. A baloldal össztüze és támadása pedig nem alaptalan, ugyanis a film jó, így más esélyük nincs, mint papagáj kommandóban lehúzni azt minden fronton.

Viszont a film el fogja adni saját magát, mert egyszerűen jól sikerült alkotás, amin azután is gondolkodsz, miután kilépsz a moziból - egy jó filmnek pedig többek közt ez is a dolga.

Összességében tehát megéri a mozijegy árát.

És ne dőljetek be az imdb értékelésének. Ahogy elsőként megírtuk: a baloldal janicsárjai már azelőtt elkezdték lehúzni az értékelését, hogy bemutatták volna.

Hallgassák meg a Közpénzből gumilövedék című Civil Akadémia legutóbbi vendégének Kálomista Gábor producernek összegző gondolatait.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média