A Margit híd Európa egyik legszebb és legkülönlegesebb hídja, és egykor annyira impozánsnak számított, hogy a fekvő Eiffel-toronyként hivatkoztak rá. Legutóbb a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején, Demszky Gábor főpolgármestersége alatt újították fel, és a munka olyan jól sikerült – hogy már most rohad az egész.
Ahogy a baloldal által levezényelt projektek többségét, ezt is a mutyik és a túlárazás jellemezte. A hidat már 2002-ben fel kellett volna újítani. Akkor még 3-5 milliárd forintra becsülték ennek a költségét. De az SZDSZ aranyembere, Demszky nem törte össze magát, ahogy Gyurcsány Ference sem.
Ahelyett, hogy munkához láttak volna újabb és újabb hatástanulmányokra, megvalósítási tervekre és városarculati koncepciókra herdálták el az adófizetők pénzét.
Közben pedig teltek-múltak az évek és a Margit híd állapota tovább romlott. Mire oda jutottak, hogy tényleg tesznek valamit, a kezdeti 3-5 milliárd helyett 14 milliárd forintra árazták be a projektet, amiért végül több mint 32 milliárdot fizettek ki.
Miért? Mert a baloldal a 2010-es, bukóra beárazott választás előtt igyekezett minden pénzt kiszivattyúzni - és ezt nem mi mondjuk. A baloldalhoz ezer szállal kötődő Átlátszó.hu egyik cikke írja ezt: „Annyiba került, mintha egy centiméter vastagon bevonták volna arannyal.” (https://atlatszo.hu/2016/08/31/igy-nott-5-milliardrol-32-milliard-forintra-a-margit-hid-felujitasanak-koltsege/)
És ugyanebben a cikkben idézik a Margit híd felújítását vizsgáló bizottság megállapítását, miszerint:
„Az előkészítés során a feladat szervezeti egységtől szervezeti egységbe vándorolt. A projektnek nem volt egyetlen, a folyamatot végig kísérő, minden részletet átlátó és irányítani képes vezetője. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan több esetben tetten érhető a politikai vezetés kézi vezérlésű beavatkozása.”
Szóval ilyen az, ha a baloldal felújít valamit. Drága. Hamar elkezd rozsdásodni. Az árát pedig mi, az állampolgárok fizetjük meg...
/posztok.hu





Na, ezért meg is lesz az első dorgálás.
Márki-Zay már olyan nagyképű, hogy azt sem tudja, mi a főnöke neve!

