Megint egy községnyi migráns akart bejönni az országba egyetlen hétvége alatt. Múlt péntektől vasárnapig több mint ezer határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök, és a heti összesített adatok is újabb emelkedést mutatnak.
Mit jelentenek ezek a számok? Azt, hogy a migránsnyomás egy pillanatra sem enyhül, sőt folyamatosan erősödik.
Továbbá azt is, hogy folyamatos a bevándorlók utánpótlása, ezzel együtt pedig egyre több veszélyes alak kerül be az országba.
Emlékeztek, hogy nemrég fényes nappal akart megerőszakolni egy magyar nőt a VIII. kerületi Kálvária téren egy jemeni migráns?
Nyugat-Európában sajnos már csaknem napi szintűek a hasonló esetek, s bár többnyire jótékony homály fedi a migrációs hátterű erőszakolók arányát, egy dán kutatás kimutatta, hogy a skandináv országban a nemi erőszakot elkövetők fele migráns.
A Soros NGO-k áldásos mosdató tevékenységének köszönhetően az ilyen esetek sokszor következmények nélkül maradnak: amikor például Spanyolországban egy 6 tagú migráns banda erőszakolt meg egy 14 éves lányt 2019-ben, a bíróság simán kimondta, hogy “csak egy kultúrából fakadó félreértés és túlkapás volt.”
Mit lép minderre Európa? Továbbra is tárt karokkal fogadja a bevándorlókat, sőt a befogadás jegyében még a médiában is a migránsok reprezentációját sürgeti az Európai Parlament.
A magyar kormány pedig köszönet helyett legfeljebb kötelezettségszegési eljárást kap, amiért megvédi a határt az erőszakolóktól és a terroristáktól.
A nemzeti konzultáción 1 millió 400 ezer magyar nyilvánított véleményt. Döntő többségük elutasítja a migránsok kötelező szétosztását és helyesnek tartja a kormány migrációs politikáját.
A hazai baloldal pedig továbbra is azt próbálja meg elhitetni velünk, hogy nincs mitől félni, hiszen a migránsveszély nem létezik. Ők biztosan nem is fognak tenni ellene semmit.
Ha te viszont velünk értesz egyet, és úgy gondolod, hogy az országnak semmi szüksége az erőszaktevő migránsokra, oszd meg a cikket, és kövesd az Aktuálist!