Két év semmittevés – ez Karácsony Gergely mérlege, ha megengedőek akarunk lenni a főpolgármesterrel. Ha szigorúbbak vagyunk: két évtizednyi visszalépés – ennyit ért el Karácsony Gergely a 2019-es megválasztása óta.

Pedig a baloldal jelöltje tényleg összeigért mindent, még azt is mondta, hogy melegbárt nyit a Főpolgármesteri Hivatalban. Ebből viszont épp úgy nem lett semmi, mint
a bérlakásprogramból,
a zöldterület növeléséből,
vagy a rezsitámogatásból.

Karácsony azt is mondta, hogy a külső és belső kerületek viszonyának rendezésére, a város egységes fejlesztésére törekszik majd – függetlenül attól, hol milyen színű a polgármester.

Ehhez képest az első döntéseinek egyikeként leállította a kormánypárti vezetésű városrészekben a fővárosi útfelújításokat. Sőt, azzal is büntette a nem baloldali kerületeket, hogy 2020-ban, a koronavírus-járványra hivatkozva a lomtalanítást sem tartotta meg például a Kertvárosban.

Minden jel arra mutat, hogy Karácsony Gergely már a megválasztásakor is magasabb célt tűzött ki maga elé, és Budapestet csupán ugródeszkának tartotta a miniszterelnökség felé vezető úton.

A sors furcsa fintoraként azonban valószínűleg épp a város elhanyagolása, a dugók és a romló közbiztonság lehetett az oka annak, hogy a Karácsony-lufi a Gyurcsány-show finise előtt kipukkadt. Így Karácsony benne ragadt a posványban, amivé Budapestet változtatta – és ez az egyetlen ok, amiért nem örülhetünk a kudarcának.

A 2006-os gyurcsányi terror útvonalán halad a Békemenet október 23-án. A résztvevők így 1956 hősei mellett a 15 évvel ezelőtti, rendőri erőszak áldozataira is emlékeznek.

A szervezők szerint a…

Elég jól alakul ez a baloldali előválasztásnak nevezett politikusi megsemmisítő verseny.
A műsor első felvonásában még öten (hatan) voltak.
Fekete-Győr András, akinek annyira jó ötlet volt a nevezése,…

Elkészült a sükösdi általános iskola kápolnája

Az elmúlt évtizedek legnagyobb iskolafejlesztési programja zajlik, amelynek keretében az általános iskola felújítása mellett az intézmény kápolnája is…

MÁRKI-ZAY MA II. LAJOS KIRÁLYHOZ HASONLÍTOTTA MAGÁT. HOLNAPRA TÁVGYÓGYÍTÓ LESZ...
Kizárólag mazochistáknak és kötélidegzetűeknek ajánlom Márki-Zay Péter kábeltévés prédikátor mai produkcióját. Tényleg…

Szakadáton ma több, nemrég megvalósult fejlesztésnek is közösen örülhettünk

Megújult a művelődési ház épülete és a polgármesteri hivatal is teljes energetikai korszerűsítésen esett át. Út- és…

Három, a Magyar Falu Program keretében megvalósult fejlesztést adtunk át ma Kalaznón

Magyarország Kormánya eltökélt a vidék fejlesztése és fejlődése mellett. Ezt bizonyítja az is, hogy a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Békés megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média