A baloldal most is bemutatkozott. Ezúttal a tanárokról alkotott sommás véleményt az egyik, magát nagyon fontos közéleti megmondóembernek tartó DK-s aktivista.

Ismeritek Homonnay Gergelyt? Tudjátok, ő az az alpári gyurcsányista, aki nemrég Orbán Viktor kormányfő halálát kívánta, Novák Katalin minisztert pedig nemes egyszerűséggel „náci féregnek” titulálta.

Nos, a baloldali hangadók legalja ma elengedhetetlennek tartotta megosztani a világgal, hogy a pedagógusok az ő szemében semmit se érnek. Azt írta, hiába alkotna a kormány bármilyen zseniális oktatási programot, hiába is öntenék két kézzel a pénzt az oktatásba, nem lehet csodát csinálni, mert szerinte a pedagógustársadalom erre alkalmatlan.

– Azoknak a tanároknak a jó része, akik ma tanítanak, a macskámra nem vigyázhatnának – fogalmazott, majd azt is hozzátette: ha lenne gyereke, még akkor ment volna el Magyarországról, amikor az még ovis (aki nem tudná: a tanárgyalázó provokátor amúgy Olaszországból osztja az észt).

Sajnos a baloldalon ez a szint.

A baloldal sosem becsülte meg a tanárokat, pedig kevés olyan nehéz és felelősségteljes mesterség létezik, mint a pedagógusoké. Ott vannak mellettünk az első betűk kanyarításától a felnőtt életbe való kilépésig, és nap, mint nap becsülettel küzdenek, hogy embert faragjanak még azokból is, akiket otthon ilyen Homonnay-féle elmebajos kretének nevelnek.

Mit tett a tanárokért a baloldal? Semmit. Elvett tőlük egy havi bért, és 15 ezer pedagógust kirúgott.

A Gyurcsány-kormány alatt nem volt béremelés az oktatásban, az Orbán kormány által bevezetett életpályamodell viszont 50 százalékkal növelte a fizetéseket, és azóta további 10 (szakképzésben 30) százalékot tettek a bérekre. Mióta van iskolaőrség, végre nincs tanárverés sem.

Gyurcsányéktól pedig csak a lefitymáló kritikát kapnak a pedagógusok. Ha szerinted sem ezt érdemlik, oszd meg a bejegyzést, és kövesd az Aktuálist.

Emlékeztek? Nemrég írtunk róla, hogy Karácsony Gergely éveken át dolgozott politikai tanácsadóként a Gyurcsány-kormánynak. Megírtuk azt is, hogy a pályafutásának eme fényes epizódját alamuszi módon…

‼️Teljesen nevetséges!

📌Már nem is kívánom ezt tovább követni.

📌A 2009. évi miniszterelnöki castingot is sikerült alulmúlni.
Állandóan azzal vádolják Orbánt, hogy csak a hatalom érdekli, miközben…

Nem, ez a poszt nem arról szól, hogy Karácsony Gergelynek nem tökéletes a fogsora. Vagyunk így ezzel egy páran. Sőt, a poszt nem is Karácsony Gergelyről szól.
Hanem a propagandamédiáról. Ez most épp a…

A baloldal eltörölné a "NŐK40" kedvezményes nyugdíj lehetőségét!

A baloldal eltörölné a "NŐK40" kedvezményes nyugdíj lehetőségét. Az ATV választási vitaműsorában a DK…

Magyarország kiváló szövetségese az USA-nak - exkluzív interjút készítettem Takács Szabolcs washingtoni magyar nagykövettel az Egyesült Államok fővárosában.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média