Ti mit szóltok ahhoz, hogy Nyugaton egyre több használaton kívüli templomból csinálnak üzletet, éttermet, sőt akár diszkót is?

A Vatikán ugyan elítéli a szakrális épületek efféle újrahasznosítását, de Nyugat-Európában nem ritka jelenség, hogy a hívők létszámának fogyatkozása miatt extrém megoldások születnek a kiürült templomok további üzemeltetésére. Így fordulhatott elő, hogy közös imádság helyett ma már főleg céges bulira gyűlnek össze az emberek Milano egyik legfelkapottabb - korábban templomként működő - szórakozóhelyén, Angliában Tesco költözött Isten megüresedett házába, Spanyolországban pedig van egy város, ahol újabban gördeszkások gyakorolják legújabb trükkjeiket a templomban kialakított skate-parkban.

Nyugaton az egyházak mind gyakrabban kénytelenek eladni vagy bérbe adni felszentelt épületeiket, mert azok eredeti funkciójukat – oda járó gyülekezet híján - már nem tudják betölteni.

Ezzel szemben a magyar kormány sokat tesz a keresztény kulturális örökség és az egyházi közösségek védelme érdekében. Tavasszal több mint 26 milliárd forintos kerettel fogadtak el egy templomfelújítási programot, 2010 óta pedig nagyjából háromezer templomot újítottak meg, sőt kb. 150 új templomot is építettek kormányzati támogatással. Budapestről igyekeznek segíteni a határon túli magyar keresztény közösségeket is, éppen idén nyáron jelentették be, hogy 3,3 milliárd forintból összesen 262 templom újulhat meg a Kárpát-medence magyar lakta területein, többek közt erdélyi, partiumi és bánsági településeken.

Mi tett ezzel szemben a magyar kultúrát meghatározó egyházi közösségek és értékek védelmében a baloldal, akiknek a Szent Korona micisapka a István király ereklyéje, a Szent Jobb pedig tetemcafat? Gyurcsány és Karácsony elődei templomokat romboltak: az egykor a Városliget szélén álló Regnum Marianum fogadalmi templomot például szinte napra pontosan 70 éve.

Hogy ez a múlt? Sajnos, nem. A baloldal nem változik, legfeljebb átalakul. Ezt bizonyítja, hogy Dobrev Klára is az egyházi iskolák támogatásának megvonását ígéri arra az esetre, ha ismét hatalomra jutnak. Ez olyan iskolák bezárását jelentené, ahol hívők és nem hívők tanulhatnak együtt magas színvonalon. De a baloldal valószínűleg nem állna meg itt.

Gyurcsány Ferenc néhány éve világosan megmondta: fel kell mondani a vatikáni egyezményt, ami azt jelenti, hogy az egyházi kórházak, például a Bethesda gyermekklínika és az idősotthonok is bezárhatnak. Tényleg ezt akarjuk? Utcára tenni gyerekeket, időseket és betegeket pusztán azért, mert hisznek valamiben, ami a baloldal számára csak a gúny tárgya lehet? Vagy olyan országban szeretnénk élni, ahol hívőket és nem hívőket azonos jogok, azonos támogatás illet meg? Mi az utóbbira szavazunk.

Ha ti is, akkor osszátok meg ezt a posztot, hogy minél több emberhez eljusson, mire készül a baloldal!

#Gyurcsány #Dobrev #egyház #baloldal #kereszténység #iskola #kórházak

Kétségkívül kellemetlen, de azt is TUDJUK, hogy az egész ellenzéki előbohóckodás egy előre megírt színjáték, aminek a végén Kaligeli hajolhat meg a közönség előtt.

Elkeserítő az ellenzéki sötétség.
Orbánék felvettek 4 MRD euro hitelt, kb 1%-os kamatra, azért, (hogy amíg megjönnek a brüsszeli pénzek) fizetni tudják a fejlesztési projekteket és, hogy Brüsszel ne…

️ Németország választ: Az előzetes eredmények alapján a szociáldemokrata párt (SPD) és a 16 éve kormányzó kereszténydemokrata és keresztényszociális unió (CDU/CSU) fej-fej mellett haladnak, a győzelem…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média