Dobrev Klára újabban a devizahiteles családokat akarja megvédeni a kormánytól.
Értitek, pont ő beszél az eladósodott családok megsegítéséről, ő kiált igazságtalanságot, akinek a kedves férje vastagon benne volt a devizahitelesek tragédiájában.
Dühös hangú vagdalkozásában Dobrev a baloldal felelősségéről egy másodpercnyi szót sem ejt, miközben az egész ország tudja, hogy amikor Gyurcsányék hatalmon voltak, eszükbe sem jutott megálljt parancsolni a devizaeladósodásnak.
Sőt, lényegében ők kergették bele az embereket a hatalmas árfolyamkockázatú kölcsönök felvételébe azzal, hogy felszámolták a korábban a Fidesz által megteremtett, állami kamattámogatású otthonteremtési hitelprogramot.
Tény: a szocialista kormányok alatt száznegyvenszeresére (!) nőtt a lakásvásárlásra devizahitelt felvevők száma. Majd miután beütött a krach, a baloldal semmit sem tett a kármentés érdekében.
Ezzel szemben az Orbán-kormány azonnal közbelépett: 2011-ben a végtörlesztés, majd az árfolyamgát rendszere több százezer jelzáloghitelesnek hozott könnyítést, 2015-ben pedig kivezették a devizahiteleket.
A jelzáloghitelek forintosításával sikerült elérni 734 milliárd forintnyi tisztességtelenül felszámított összeg visszatérítését.
Ki is áll akkor a családok oldalán?
Tegyük tisztába: a devizahitel-válság első számú felelőse a Gyurcsány kormány volt. A baloldali kormányzás idején ráadásul brutális mértékű államháztartási hiányok keletkeztek, 53 százalékról 82-re nőtt az államadósság, és csak egy hatalmas, a GDP 20%-át kitevő IMF-hitel menthette meg az országot az államcsődtől.
Ez a baloldal akar most visszatérni, ez a baloldal akarja most „törvénnyel megvédeni a devizahitel károsultakat.”
Az isten mentsen meg mindenkit tőlük. Ha egyetértesz ezzel, oszd meg ezt a cikket és kövesd az Aktuálist.
/posztok.hu





️ Ennyi körbe a Balaton. Nézd csak milyen szép is a…
️ GÁZPÁNIK, REZSIPÁNIK - hetek (inkább hónapok) óta tart a magas árak miatti pánik Európában, persze igazán látványos csak most lesz, ahogy újra fűteni kell.