A baloldal mindegyik miniszterelnök-jelölt jelöltje összegyűjtötte az induláshoz szükséges aláírást, akinek sikerült szerepet találni magának a Gyurcsány-párt uralta (szín)háziversenyben. Ma este pedig jön a baloldali miniszterelnök-jelölti vita, ami pont annyi izgalmat tartogat, mint amikor Gyurcsány Ferenc a “Feri-vlogon” a saját kérdéseire válaszol az emeleti kanapén.

De előtte talán egy gyors helyzetkép.

Az már korábban kiderült, hogy gyakorlatilag mindegy, mi lesz a baloldali előválasztási játék kimenetele, ugyanis már a jelöltállításnál - a Jobbik és a DK szövetség kötésénél - eldőlt, hogy a baloldal számára legesélyesebb körzetekben Jakab Péter belecsapott Gyurcsány Ferenc tenyerébe és a dékás jelöltek mögé sorolt be a Jobbik. Az a Jobbik, aminek Alapító nyilatkozata egykor még így fogalmazta meg egyik fő célját: “a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból.” Igaz, ez olyan rég volt, hogy tán igaz sem volt, hát mi is lépjünk túl rajta.
A Jobbik hátralépése a DK javára, viszont nem csak azért meghatározó pillanat, mert ezzel gyakorlatilag befejezettnek tekinthető Jakab Péter és pártja teljes önmeghasonlása, hanem azért mert ebben a pillanatban az is eldőlt, hogy a 2022-es választás után felálló parlamenti patkó baloldalán a legnagyobb frakció Gyurcsány Ferencé lesz. Jakab Péter ezzel az alkuval pedig nem csak saját pártját, hanem a teljes baloldali együttműködést is elárulta, ugyanis így az is lehetetlenné vált, hogy a baloldal pártjai valaha lecsatlakozzanak Gyurcsány Ferencről, mert azzal a baloldali egységtábor újbóli szétaprózódását érnék el - akkor viszont, miért álltak össze, mint két kicsi legó? Ó…

Szóval a forgatókönyv marad, a baloldali miniszterelnök-jelölti szereplőválogatási műsor pedig halad tovább. A jelöltség Karácsony Gergelynek ki van tűzve, most pedig a vita felvonás következik, amiben a legbarátibb egyetértés várható, így minden bizonnyal semmiről nem maradunk le, ha ma este inkább sétálni megyünk, vagy az aktuális tehetségtelenség-kutató önjelölt sztárjain szekunder szégyenkezünk egy másik csatornán.

A vitának ugyanis két lehetséges kimenetele van: vagy teljes egyetértésben megegyeznek a résztvevők, hogy minden mindegy, csak Orbánnak menni kell és ez egyet jelent Gyurcsány Ferenc újbóli hatalomba segítésével. Vagy már a vita alatt kiderül, hogy minden erőfeszítés ellenére a baloldal akkor is képtelen kormányozni, ha Gyurcsányék ennek minden alapját előre lerakták. A vége mindkettőnek ugyanaz: a polémia nem Magyarországról, nem a magyar emberek jövőjéről és boldogulásáról szól, hanem arról, hogy a baloldal hogyan próbál elkövetni mindent azért, hogy újra megszerezze a hatalmat. Azt pedig már mindannyian tudjuk, hogy mit jelent, ha a kormányrúd az ő kezükben van és kevés épeszű ember létezik, aki azt szeretné, hogy újra oda jussunk, ahonnan a Gyurcsány-korszakból indultunk.

És persze, sokan mondják, hogy a vitáknak rég nem arról kellene szólni, több mint egy évtized után, hogy “Gyurcsány - nem Gyurcsány” - ebben talán mindannyian egyet is értünk. De akkor miért van az, hogy a baloldalon emberek jöttek-mentek, sőt új szereplőként már az egykori szélsőjobb is a baloldalon hál; de egy valami van, ami stabilan egy helyben áll: Gyurcsány...