️Erős, jégesdővel kísért viharok taroltak tegnap az ország déli részén, súlyos károkat okozva családoknak és a gazdáknak.

Magyarországon Európában egyedülálló módon 2018 májusától működik a jégkármérséklő rendszer, aminek a célja, hogy csökkentse a nagy méretű jég által okozott mezőgazdasági és egyéb károk kialakulásának esélyét. A jégkármérséklő rendszert az elmúlt években több szomszédos ország is érdeklődéssel követte, mert más országok is szeretnének hasonló védelmi rendszert kiépíteni.

☝️A rendszert a Nemzeti Agrárkamara működteti ami pedig az agrárminisztériumhoz tartozik. Az új agrárminiszter pedig az a Bóna Szabolcs aki két hete kijelentette, felülvizsgálják a 2018 óta létező rendszer működését, illetve szakmai felügyeletét.
Június elején pedig az agrárkamara azt közölte, hogy csak a kiemelten veszélyes időjárási helyzetekben indítják be, ugyanis az új kormánnyal még egyeztetnek a rendszer finanszírozásáról.

️Azt hiszem joggal tehetjük fel a kérdést Bóna Szabolcsnak!
Működött a jégkármérséklő rendszer tegnap, a lakosság és az agrárium védelmében?

️ Megállhat Európa első amerikai atomprojektje?

Már több mint 240 millió dollárt költöttek a romániai Doicești kis moduláris atomerőmű-projektre, most mégis politikai vita robbant ki körülötte.

Az egyik…

Jó reggelt Magyarország ️ pár apró gondolat a hétvégi kongresszusról és ezzel én ezt a témát le is zártam. Ti mit gondoltok erről? Írjátok meg kommentben, és osszátok meg a videót jusson el…

Megszületett a megállapodás Irán és az USA között: elvileg megnyílik a Hormuzi-szoros

KÖZLEMÉNY // A 444 ma reggel egy lejárató cikket közölt rólam. A „18 éves, de már vásároltak tőle botfiókokat képviselőknek és megafonosoknak” című írás azt sugallja, hogy én vagy a velem kapcsolatban…

Geopolitikai háború van és ebből a régió sem vonhatja ki magát. Mit jelent ez ránk nézve? Mit kell újratanulnia a mostani kormánynak?

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média