Úton a Hír TV Monitor című műsorába! Este hat óta után élőben Bándy Péterrel és M. Kovács Róberttel beszélgetünk a legfrissebb hírekről! Kérem tartsanak velünk!
️Így tesznek tönkre szépen lassan mindent amit az előző nemzeti kormány elindított vagy felépített.
☝️Most épp egy nagy, tradicionális és piacvezető magyar húsipari cég döntött úgy, hogy ha nem tud vendégmunkásokat behozni (mert a Tisza így döntött) akkor törli a százmilliárdos új beruházásait. Ugyanis eddig sem azért hoztak külföldről vendégmunkásokat, mert az olcsóbb lenne, hanem mert nem volt magyar munkavállaló arra a területre.
️ (cikk a kommentek közt)
️És ha az ilyen magyar gyárak, beruházók leállítják a beruházásaikat ott bukik mindenki. Elsőként az építtető és a részvényesei. Majd az építő cég és munkavállalói, a város hisz nem lesz adóbevétele, az ott élők akik profitálnának akár a honi akár a vendégmunkások keltette vásárlás forgalmából és bukik az állam. Mert 600 új munkahely jelentős adó és TB bevétel az államnak. Ha lenne 600 új munkahely. De azt most teszi tönkre a Tisza mert demagóg szöveg mögé bújva hergelnek vendégmunkások ellen, és sokszor össze is mossák a vendégmunkás és migráns fogalmát.
️A kettő nem ugyan az. A migráns nem dolgozni jön, hanem valószínűleg a szociális juttatásokért, és ingyen vár mindent.
A vendégmunkás dolgozni jön és fizet mindenért. Vásárol, albérletet, adót fizet és ha letelt a vízum szerinti ideje hazamegy.
Van különbség és lényeges a különbség.
️Itt most 600 munkahely, nem épül meg és ez még csak a második amit hallunk az egy hónapos Tisza regnálás alatt. (egy hete egy kínai óriás autógyár jelentette be, hogy Magyarország helyett inkább Spanyolországba viszi az európai üzemét) Vajon mennyi lesz még. És vajon olyan, hogy épül munkahely Magyarországon, ami magyar és nem a külföldi globalista lobbi érdekköre az majd elválik. De én nem vagyok túl optimista!
Úton a Hír TV Monitor című műsorába! Este hat óta után élőben Bándy Péterrel és M. Kovács Róberttel beszélgetünk a legfrissebb hírekről! Kérem tartsanak velünk!
A szomáliai férfi brutális támadása felkorbácsolta az indulatokat: Dublinban is gyülekeznek az ír tüntetők
Kétségtelen, hogy több ideje lesz az európai ügyekkel foglalkoznia. A patrióták megerősítése egy fontos dolog mert nem csak Magyarországon hanem egész Európában szükséges a kiállás a konzervatív,…
Alig telt el néhány nap a megkéselt Henry Nowak napvilágra került botrányos esetét követően és máris itt az újabb, ezúttal Belfastból.
Egy szudáni bevándorló késelt meg egy fehér őslakost. Ez már a…
IGAZI JÓEMBER!
Szudáni menekült akart lefejezni egy férfit Belfastban...
Nézd meg a Troll legújabb részét!