☝️Magyar Péter gyakran hivatkozik Antall Józsefre.
De az a helyzet, hogy Antall József hazafi volt, nem csak lélekben hanem minden tekintetben 15 millió magyar miniszterelnöke.

️Még a halásos ágyán is a népét, nemzetét szolgálta, míg Magyar Péter csak a lájkokat vadássza és maximum 3 millió ember miniszterelnöke. De az is erős apadásnak indul hamarosan. Elfogynak ugyanis a hergelő, félrevezető tettek, és valódi cselekvése, kormányzásra volna szükség. Ahhoz viszont ő nem ért.

👉Míg Antall József egy zseniális államférfi volt, és értette a világ összefüggéseit addig Magyar Péter azt sem vette észre, hogy csak egy eszköz volt a globalista kezében arra, hogy az útjukban álló nemzeti magyar kormányt eltávolítsa.
Aztán ha már nem lesz rá szükség eltávolítják majd.

Nem vette észre mert csak magát nézte, csak magát fényezte és teszi ezt ma is, míg Antall József mindvégig nemzetét képviselte, hazáját szolgálta.
Nem lájkokért, nem vállveregetésért, nem egy jó szelfiért hanem a népéért. Ez az amit Magyar Péter sosem ért meg.

Antall József senkitől nem tűrte volna el azt a tiszteletlenséget, azt az arroganciát amivel Magyar Péter viselkedik a közjogi méltóságokkal, a köztársasági elnökkel.
Antall Józsefnek igaz hazafi volt.

Magyar Péter pedig még másolatnak is gyenge, és sem intellektuálisan sem közjogi értelemben soha sem lesznek egy szinten.
Antall József a miniszterelnököm volt.

️ Az egyik legnagyobb kampányhazugság dőlt össze

☝️☝️☝️Az eddigi akkreditált mérések során még soha nem mutattak ki az akkumulátorgyártással összefüggésbe hozható, a határértéket akár csak…

Azért amikor a volt MSZP-s Mesterházy Attila beszél a külhoni magyarokról, ott meg kell szólalni.

„Forrong a kulturális élet” – fogalmazott Rónai Egon az ATV-ben. Majd pedig keresztre feszítette Hankó Balázst, az előző kormány kulturális és innovációs miniszterét. Az NKA (Nemzeti Kulturális Alap)…

Vóóót itt minden! - Magyar Péter sajtót tájékoztatott

Hölgykaréjban feszítve, fülig mosolyogva jelent meg Bütyök tegnap a sajt-ó előtt, majd a szokásos püspöki kéztartás mellett megtartotta monológját.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média