🫶Elképesztő mennyiségű támogatást, bíztatást kapok a mai napig amit szívből köszönök! Mi, 2,3 millióan hiszem, hogy a történelem jó oldalán állunk. Most nem sikerült, ami miatt csalódottak vagyunk, de nem csüggedhetünk sokáig. A munka elkezdődött. Újjá kell építeni magunkat, mert ennyi ember számít ránk.

☝️De napok óta figyelem a kommenteket, és úgy látom egyesekre tényleg ráférne a megbékélés. De nem velünk, hanem saját magukkal, az életükkel.
Úgy látszik egyesek minden frusztráltságukat ebbe a kampányba tették bele. Gyerekek. Aki a saját sikertelenségében mindig másokat talál meg, mindig másokat okol az soha semmire sem viszi.

️Nem kérek tanácsot. Kérlek bízzátok rám, hogy eldöntsem nekem mi a jó. Miben hiszek, és ki mellett állok ki.
Egyetlen percre sem bántam meg, hogy felvállaltam a nemzeti oldal támogatását. Kiállok a hazám mellett, és a nemzeti konzervatív, ha tetszik protekcionista gazdaságpolitika mellett.

1993-óta vagyok Fidesz szavazó. Hitet, hazát és nemzeti érzelmet nem cserélünk. (legtöbben)

Ami pedig az ellenfelet illeti: önmérséklet. ☝️
Győztetek. Fogadjátok el. Ha igazatok lesz veletek örülünk, hisz az országnak, a nemzetnek jó lesz. Ha tévedtetek, és ez hamarosan kiderül, akkor pedig együtt sírunk.

☝️Én nem gyártottam kontókat, nem posztoltam, hogy csalás történt. Demokrácia van. Győzött az a tábor amelyikre több voks érkezett. Én elfogadom.
De ti elfogadtátok 2014-ben? 18-ban? 22-ben? Akkor is demokrácia volt ugyanis.
🫵Most győztetek, de reméljük az ország, a nemzet nem lesz vesztes. Mindannyiunk érdeke ez lenne.

️Viszont nehogy már megmondjátok ki mit csináljon. Nehogy már előírjátok a nemzeti patrióta oldalaknak, hogy ki miről posztolhat. Nehogy már fenyegessetek, vagy zsaroljatok.
Nálatok ez a demokrácia?
Ha nem tetszik a poszt lapozzatok.

Én évekig lapoztam azokról az oldalakról ahol habzó szájjal köpködték a jobboldali gondolatokat. De nem fenyegettem, nem kommentelgettem.
Értitek? Demokrácia. Van más vélemény, gondolat.

☝️Aztán, hogy ti ezt elfogadjátok vagy sem az a ti döntésetek. De egy "jobb" országot, demokráciát, diktatórikusan: "fogd be a pof_d..." gondolatokkal, felkiáltásokkal nem lehet építeni szerintem.

🫶Én maradok. Ahogy nagyon sokan, a hozzám hasonló oldalak is. 2,3 millió ember számít ránk.

"És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad."- Wass Albert

Bejárta a világot a leendő eü.miniszter tánca a színpadon. Zabáljátok. Az első műhibaperig, bezáró patikáig, új vírushalottig. De tánc legyen, meg budipapír! Ugye használhatjuk majd, amikor rosszul…

A Fidesz-KDNP vereségének lehetséges okairól, de a nemzeti oldal jövőjét illető stratégiáról is beszélt Kacsoh Dániel műsorában Orbán Balázs. Mint fogalmazott: a kampányban a Fidesz-KDNP által…

Határozatlan ideig meghosszabbította a távozó kormány a kamatstopot, az árrésstopot és a védett üzemanyagárakat. A Magyar Közlönyben megjelent rendeletek alapján új gyógyszerek kapnak…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média