☝️"Nem zörög a haraszt"....
Szombaton volt egy kis szabadidőm, így átugrottam Tapolcára a Tranzit rendezvényére, ahol érdekes előadásokat hallgathattam meg. Az egyik ilyen a kiszivárgott Tisza adóval volt kapcsolatos.

️Számos hír felröppent már ezzel kapcsolatban. Magyar Péter következetesen cáfolja a kiszivárgása óta, de ő az évszázad egyik viharát is "csak egy zápor"-nak definiálta és bagatellizálni próbálta, így fenntartásokkal kezelném azt amit ő mond.

A kiszivárgott dokumentum jegyzői: Lengyel László ismert baloldali közgazdász és a Bokros csomag kidolgozásakor is a tűz körül mozgott. A másik "géniusza" a dokumentumnak pedig az a Felcsuti Péter aki a bankszövetségnek volt az elnöke. Tehát jó régi kádere a globalistáknak.
☝️Aki ráadásul egy videóban azóta elismerte (Lengyel Lászlóval együtt), hogy igen, segítettek a Tiszának mert nagyon "bátortalan" volt a programokban.

️Nos az urak, a "szakértők" igen bátrak voltak.
De nem a bankokkal, cégekkel, multikkal....velük rendkívül szolidárisak a dokumentum tanulsága szerint. Ellenben velünk emberekkel már nem voltak ilyen barátságosak.

Özvegyi nyugdíj megadóztatásától, az örökösödési adó visszavezetéséig a progresszív adón át, lenne benne elkülönülten adózó rész (pl lakáskiadás), vagyonadó de még lenne egy új 32%-os ÁFA is, például dohány és alkoholtermékeknél, autóalkatrészeknél....
Ezek gyakorlatilag az átlagkereset mellett évi több százezres mínuszt is jelentene családonként

☝️Én átéltem a Bokros csomag minden nehézségét. Akkor kellett úgy döntenem, hogy otthagyom az iskolát mert nem tudtam fizetni azt a "luxust", hogy tovább tanuljak.
És megszenvedtem a baloldal ámokfutását a 2010 előtti években.

2006 után friss házasként nemhogy Csok, vagy Babaváró nem volt, de még munkahelyek és bérek sem.

☝️Szóval az a rövid és velős véleményem erről a csomagról a kidolgozóiról és megrendelőiről, hogy tegyenek egy szívességet, és bujdokoljanak el. Mert ha egy ilyen "csomagot" a magyar lakosságnak még egyszer át kellene élnie, akkor nemhogy a nyugati színvonal környékére zárkóznánk fel hanem valamelyik szegényebb balkáni állam "életszínvonala" várna ránk.

️És ha szívünkre tesszük a kezünket és végiggondoljuk, hogy melyik politikus is mozog leginkább a globalista körökben, ki az akit Brüsszelből támogatnak, akkor gyorsan rájöhetünk, hogy igen: nem zörög a haraszt.....

️Jeffrey Sachs világhírű amerikai közgazdász szerint Magyarország olyat vitt véghez, ami senki másnak nem sikerült!

☝️Mert nincs még egy olyan ország amelyik egyszerre élvezi Washington és Moszkva…

️Itt a vége a tiszás titkolózásnak és mellébeszélésnek
Bárki elolvashatja a baloldali megszorítócsomag részleteit. Többszáz oldal, hamisítatlan baloldali intézkedések!

SZJA-emelés

Családi…

Még a balosok is elismerik, hogy BAJBAN a TISZA?
El.
Ilyen magabiztos NAGY ERVIN?
Vagy tudta előre?
❗️Trump az ukrán korrupciós botrányról: nem segít!
❗️Trump az ukrán korrupciós botrányról: nem segít!

Ez egy gazdasági Trianon! Brutális adóemelés, megvont kedvezmények, új járulékok és csökkenő nettó bérek – így készül a kormányzásra a Tisza.

Sürgető és egyre aktuálisabb kérdés: képes-e a modern alkotmányosság megvédeni az emberi személyt egy mesterséges intelligencia által vezérelt világban?

Link a komment szekcióban!

Az kemény…

az EKHO megszűnne.

a KIVA gyakorlatilag megszűnne.

Belépne az Induló Mikrovállalkozások Tételes Adója, amelyet az első két üzleti évben lehetne választani.

A programtervezet új…


Az családoktól venne el havi szinten több százezer forint értékű, őket megillető ellátást a Magyar Péter pártjának tulajdonított, „Magyarország 2027–2035 konvergenciaprogram” című…

Nyilvánosságra került a Tisza 5️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ milliárd forintos megszorító csomagja
A kommentek között már elérhető az a dokumentum, amely a brüsszeli háborús tervet a magyar családok pénzéből vinné…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média