️Óriási!
☝️Eredetileg élőben közvetítették a 444 adásában, de később technikai problémára hivatkozva előbb privátra állították, majd végül törölték a videót.

Később mint írták: „mai élő adásunkban technikai hiba miatt megjelent belső levelezésünk. A hibáért elnézést kérünk. Emiatt élő adásunkat töröltük, korábbi hozzászólásaitok pedig ezért nem látszódnak.”
De ugye az interneten nem felejt, megmaradt a belső levelezés.

Nagy Imre a Szovjetunióban is százakat tett tönkre, megsemmisíteni próbálta a hazai parasztságot és svábokat is

Magyar Péter szakértője már most a multikat és a bankokat képviseli.

Máthé Zsuzsi a barátom. De ha nem így lenne, akkor is szívemből szól minden szava.

“Ez nem AI. A lesújtó és fenyegető valóság a maga pőreségében.
Eltekintve (el lehet, el szabad tekinteni egyáltalán?!…

Ha most sem keres a crushotok, akkor VÉGE!
Magyar Péter pedig mindent megtett. :(

amikor napok óta vége a Halloweennek, de f€rfℹ️️k még mindig nℹ️ rh️an vannak

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média