️Kérdés azokhoz akiket elvarázsolt Peti sármja.
☝️Most, hogy az eddig (ezek szerint okkal) titkolt programjának egyre több eleme napvilágra kerül, most is vonzó még?

☝️Mert lehet a kormányt bírálni, vagy a miniszterelnököt ilyen-olya kreált kifigásokkal, érvekkel, de aki ma dolgozni szeretne az tud, és aki dolgozik az boldogul.

️Minden más népbutítás, és Peti ezt használta eddig ki. A hergelés mellett az irigységre építtette a kampányát. De ha felocsúdunk és a józan ész talajára lépünk rájöhetünk, hogy az ígéretei pénzbe kerülnek. Nem kevésbe. Miből fizetné kiAdóemelésből.

👉Én sosem értettem egyet a többkulcsos adóval. Az aki megy érte, dolgozik,tanul akár egy évtizedig is neki miért kellene büntetésből több mint kétszer annyi adót fizetniEgy orvosnak, tanárnak, ügyvédnek, cégvezetőnek?
️És nekünkDolgozó középosztálynak? Nekünk miért kellene havi több tízezerrel több adót fizetnünk?
Elmondom; mert az ígéreteket és a “csak egy kicsi szuverenitásról lemondást” valamiből ki kellene fizetni

☝️Ahogy az orosz gázról és olajról való lemondást is. A háromszoros rezsi ár is vonzó? Mert ez is szerepel a tervei között
Vagy majd megint a választás után ocsúdnak fel egyesek és homlokukra csapva mondják majd; nem ilyen lovat akartam

A fővárosban lángolnak a buszok, a közlekedés káosz, a Lánchídon autóval áthaladni nem lehet, de a főpolginak az a legfontosabb, hogy sárga-kék színben világít

☝️Kérem szépen.
Petike barátnője ebben a "nyomorban" él.
Az Antarktiszt leszámítva már minden kontinensen megfordult.
👉Tényleg nagy a nyomor amiből menekülni kell

Kerethirdetésünk tanulsága:

Az öt magyaros szabály az NB 1-ben ugyan sok bosszúságot okoz a vezetőedzőknek, kell is rajta javítani, de alapötletnek egyáltalán nem rossz! Az újoncok közül hárman…

Kycsy kitiltaná az orosz olajat és a gázt Magyarországról.
“Kiváló” ötlet: így a családok áram- és gázszámlái a megháromszorozódnának.

Olvasom a híreket, és őszintén döbbenten látom, mi zajlik körülöttünk. Az energiaellátásunk egyre bizonytalanabb, mert Ukrajna folyamatosan támadja a Barátság vezetéket, amiből mi, magyarok is kapjuk…

VISSZAÉLNEK a nevemmel és a képeimmel, hogy MEGKÁROSÍTSANAK titeket! még véletlenül se üljetek fel ezeknek a kamuknak!

a kutyapártosok velem kapcsolatban egy TOTÁL KAMU hirdetést benéznek, majd ecsetelik, hogy ez az új Megafon-kampány. igazi Szakértelem️, a jövő!

Azt már tudjuk, hogy adóemelés lesz, ha Magyar Péternek hívják a miniszterelnököt.
De van itt más is.
Tisza vezér azt is bejelentette, hogy kitiltja az orosz olajat és gázt Magyarországról, ahogy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média