️Azbeszt - Észak-Vas lakosságának is jár a segítség

A szombathelyi azbeszt-helyzetről döntéseket hozott a kormány. Meglepő módon azonban más érintett önkormányzatoknak az országban ez nem ad érdemi segítséget. Ez nem maradhat így. Többen jelezték Észak-Vasból is: várják és elvárják, hogy mielőbb döntés szülessen az itteni települések, az itt élők érdekében is.

Utálom a hazudozást és a proli hergelést!

Voltam és leszek is VIP-páholyban. A Fradi nemzetközi meccseit meg mindig a lelátón nézem a barátaimmal.

A tiszások előadták a nép egyszerű gyermekét, aztán az…

82 éves korában elhunyt Ludassy Mária Széchenyi-díjas filozófus, egyetemi tanár, a francia felvilágosodás korának egyik legkiemelkedőbb kutatója, aki szinte élete utolsó szakaszáig elkötelezetten…

Ha ilyen nagyfiú Magyar Péter, mondja meg a kínaiaknak, hogy vigyék el Szegedről a BYD gyárat!

Ha csak az arca nagy, akkor viszont hagyja abba a hergelést!

Milyen jövő vár a demokratikus Magyarországra? - erre a kérdésre kerestük a választ ma este a XVI. kerületi Polgári Est keretében.

Az erre szánt 1,5 óra nem volt elég arra, hogy minden kérdést, témát…

Dömötör Csaba: Miért ülte meg alkotmánymódosítási csend ezt a helyet?
Mit csinált a delegációnk az uniós pénzek ügyében, és mit biztosan nem?
Gyors helyzetjelentés az Európai Parlamentből, ahol most…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média