A Parlament egyhangú támogatásával megalakult az Interparlamentáris Unió elnöksége és nemzeti csoportja, amelyet kormányparti és ellenzéki képviselők alkotnak, köszönöm, hogy alelnökként a részese…
Újabb írásbeli kérdésemre kaptam választ azbeszt-ügyben az illetékes minisztériumtól. Felvetésem lényege ez volt: Számíthatnak-e támogatásra a magántulajdonosok és a saját erőből beavatkozó önkormányzatok az azbesztszennyezés felszámolása során? A válasz biztató ígéreteket tartalmazott. Remélem mielőbb sor kerül a kormányzati beavatkozásokra, hiszen az emberek ezt várják.
Mint arról hírt adtam, a leköszönő kormány annak idején egy széleskörű kormányhatározatot fogadott el a szükséges intézkedésekről. Bízunk abban, hogy az új kormány ígéreteihez híven mindent megtesz az ügy kezelése érdekében. Eddigi írásbeli kérdéseimben a helyből érkező felvetésekre igyekeztem irányítani a figyelmet, legyen szó mentesítésről, a magán és önkormányzati kezdeményezésekről vagy éppen a turizmusra gyakorolt hatásokról.
Továbbra is azt gondolom, hogy ez egy pártpolitikától független közös ügy, hiszen a mielőbbi cselekvés minden érdekelt fontos érdeke. Ennek szellemében várjuk a kormányzat intézkedéseit.
/posztok.hu
További pillanatok a Buenos Aires-i hivatalos programból. A Casa Rosadában folytatott magas szintű egyeztetésen az argentin kormány szóvivővel találkoztunk.

️
Mivel nem dicsekszik a kormány?
A teljesség igénye nélkül: kivezették az üzemanyagok védett árát,…