2024 márciusában is – a rezsicsökkentésnek köszönhetően - Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt.
Az összehasonlítás az ún. végfelhasználói árakon…
sajtóközlemény
A fogyatékossággal élők foglalkoztatása társadalmi és gazdasági érték
Kósa Ádám a Fidesz európai parlamenti képviselője volt ma a házigazdája az Európai Parlamentben megrendezett konferenciának, amelyen a fogyatékos emberek társadalmi befogadását célzó ésszerű alkalmazkodási lehetőségeket járták körül az előadók és a résztvevők. Kósa hangsúlyozta: „A jövő a személyre szabott megoldásoké és az olyan segítő technológiáké, amelyek az idősebb életkor okán kialakuló fogyatékosságok leküzdésében is segíthetnek.”
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „A magyar kormány két szempontot tart szem előtt a fogyatékosságügyben: az akadálymentesítést, valamint a munkához jutás lehetőségének biztosítását. Jelenleg 4,7 millió ember dolgozik Magyarországon, ez a szám 2010 óta 30 százalékkal, mintegy egymillióval nőtt, a megváltozott munkaképességű embereknél azonban 150 százalékos volt a bővülés, tehát a legnehezebb helyzetben lévők tudtak a leginkább bekapcsolódni a foglalkoztatásba.”
Lovászy László, ENSZ emberi jogi szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa, miniszteri főtanácsadó, figyelmeztetett: „Az elképesztő mértékben fejlődő biotechnológia és a rohamosan terjedő mesterséges intelligencia olyan lehetőségeket és egyben kihívásokat és kockázatokat rejthet a fogyatékossággal élő emberek esetében a munka világában is, amelyet korábban elképzelni sem tudtunk, és amely az eddigi európai álláspont akár teljes felülvizsgálatát teheti szükségessé a jövőben.”
Az Európai Bizottság, a Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) és az Önálló Életvitel Európai Szövetsége (ENIL) és a Fogyatékos Személyek Szolgáltatóainak Európai Szövetsége (EASPD) képviselői egyetértettek abban, hogy a fogyatékossággal élők munkahelyi körülményei sajnos csak lassanként változnak az EU-ban. Rámutattak: „Az ésszerű alkalmazkodás nemcsak anyagi, hanem szervezeti intézkedéseket is jelent, mint például a munkavégzés sebességének vagy ritmusának megváltoztatását.”
Brüsszel, 2024.04.16.
2024 márciusában is – a rezsicsökkentésnek köszönhetően - Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt.
Az összehasonlítás az ún. végfelhasználói árakon…
Naplemente Venezuela felett!
Az emlékezéssel – miközben megrendülten hajtunk fejet az áldozatok emléke előtt – a jövőért érzett felelősségünket is kinyilvánítjuk.
Van tétje az EP-választásnak! Történelmi esélyt szalasztunk el, ha nem üzenjük meg a nyugatnak, hogy nem kérünk a háborúból, a migrációból és a genderideológiából. Számítunk az érdiekre!
Vármegyei egyeztetés Pécsen.
Azon dolgozunk, hogy a dél-dunántúli régió komplex gazdaságfejlesztési terve lépésről-lépésre megvalósuljon. Ezzel Pécs ismét visszakaphatja központi jellegét, amely a…
️Ha zavar, hogy állandóan “migránsozunk”, akkor ez a poszt most kifejezetten neked szól.
🫵Tudod, engem is zavar. Egyszerűen fáj átélni, hogy az európai társadalom intellektuális színvonalát milyen…
Állítsuk vissza a szólásszabadságot Brüsszelben!
Június 9.
️ Újabb miniszterelnök a nemzeti konzervatívok és a szólásszabadság mellett!
Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke is megszólalt a NatCon ügyében:
,,Hitetlenkedve állunk előtte, és megdöbbenéssel…